Jenei Zoltán

Születési dátum:
1965.07.05.
Születési hely:
Szeged
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1989.
  • számítástudományi szakinformatikus - ELTE - 1992.

  • Az egyetem elvégzése után az Magyar Postából éppen kivált Magyar Távközlési Részvénytársaságnál (MATÁV) kezdett dolgozni. Egy év múlva a MATÁV Budapesti Számítóközpontjának vezetője lett. Meghatározó szerepe volt a vállalat informatikai rendszereinek modernizálásában.

    2000-től a Matáv Informatikai igazgatója, majd a Westellel való egyesülést követően az integrált vállalat informatikai fejlesztéseit irányította. Több jelentős rendszer bevezetése mellett a régió egyik legnagyobb informatikai kiszervezését hajtotta végre az Electronic Data System Corporation (EDS) részére.

    Számos vállalati elismerésben részesült, és lehetőséget kapott USA-EU nemzetközi Purdue-TIAS International Executive MBA képzés elvégzésére is.

    2010-ben a Kopint Datorg munkavállalójaként az akkor Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) informatikai területénekintegrálását vezényelte le, az insourcing projekt vezetőjeként. Ezzel jelentős lendületet kapott a mai Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) alapjainak kiépítése.

    2011 és 2013 között a Raiffeisen Magyarország informatikai vezetői (CIO) feladatait látta el. Többek között egységes szervezetben átalakította a fejlesztési, az üzemeltetési és a projekt menedzsment területeket. Jelentős projekteket vitt sikerre a csapatával, mint pl. új banki front-end funkciók, hitelezés támogatás, CBS (Core Banking System) modernizálás. Új vezetői eszközökkel, a Demand Management (igénykezelés) és Key Account Management (belső ügyfél kapcsolat kezelés) létrehozásával, valamint rendszeres és nyílt egyeztetésekkel javította az üzlet és IT területek együttműködését.

    2013 és 2018 között nemzetközi területen végzett IT vezetői feladatokat. A Sberbank Europe AG csoport CIO-jaként a bécsi vezérigazgatóság informatikai tevékenységeinek irányítása mellett 10 ország IT tevékenységét felügyelte. Ez idő alatt többek között új CBS-t vezettek be, és csoport szinten megújították a Treasury (Kincstár), kockázatkezelési és szabályozói jelentési rendszereket. Számos nagyobb informatikai átalakítást végeztek a régió országaiban, köztük egy teljesen digitális bank megteremtését Németországban. Néhány év alatt erős központi csapatot épített ki, több országból érkező szakemberekkel.

    2018-tól saját cégével, az upify IT Kft.-vel projekt minőségbiztosítási, tanácsadási és konzultációs tevékenységet végez, banki valamint kis- és középvállalkozások területén.

    Több konferencián adott elő, legutóbb 2019-ben első helyen végzett a „PMI Regional Conference Presentation Competition” megmérettetésen Bécsben. A CIO Handbook (Management Press) társzerzője, valamint a PMBOK Guide Hatodik kiadás társ-lektora.

    Az informatikai szakmában aktív közéleti szerepet vállalt. 2010 és 2014 között a Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) vezetője volt. Vezetése alatt többszörösére növelték a tagvállalatok számát, és olyan hagyományokat alapoztak meg, mint az éves InfoHajó konferencia. Tiszteletbeli VISZ-tag.

    Szakmai vezetői munkássága elismeréseként 2002-ben a VISZ az Év CIO-ja díjában részesítette.

    És ami még fontos
    • Executive MBA (Purdue-TIAS International, 2005).
    • Fontos számára a munkatársak elismerése; a felhatalmazó vezetés (empowerment) elkötelezett híve. Több munkahelyén aktív szerepet vállalt a tehetséggondozásban, mentorálásban.

    Létrehozva: 2020.12.06. 21:33
    Utolsó módosítás: 2024.03.07. 18:34