Ivanyos Lajosné

Születési dátum:
1933.09.07.
Születési hely:
Rákospalota
Halálozási dátum:
1997.12.28.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika-fizika és ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár - ELTE - 1955.

  • Az egyetem elvégzése után Veszprémben a Lovassy László Gimnáziumban, majd 1957-1965 között Budapesten a I. László Gimnáziumban tanított. Sok korábbi évfolyamtársa számítástechnikai munkakörre váltott, így 1964-ben ő is elvégezte az Egyetemi Számítóközpont által szervezett Ural programozási tanfolyamot.

    Tóth Imre, az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézet (MSZKI) Számítástechnikai Főosztály vezetője 1965-ben hívta, hogy nála dolgozzon. Először még az MTA Számítástechnikai Központ Ural-2 számítógépén programozott. 1966-ban már KFKI MSZKI Számítástechnikai Főosztályára került, mivel a KFKI akkor már beszerzett egy ICT (International Computers and Tabulators) számítógépet és többekkel együtt részt vett az ICT cég angliai kiképzésén.
    Érdeklődése ez után az operációs rendszerek felé fordult. Assembler és makro programokat készített, a felhasználókat segítette a programozásban. ICT tanfolyamokat tartott, közben az ELTE-n is oktatott.

    A Számítástechnikai Főosztály ICT szoftver szakértőjeként kezdeményezte, hogy az ICT1900 számítógép operációs rendszerének többterminálos üzemét biztosítandó, a KFKI-ban gyártott tranzisztoros TPA-1001 gépet illesszenek terminálként az ICT géphez. A kísérlet sikerült; később csatorna adapteren keresztül TPA-70 számítógépeket IBM 360-nal kompatibilis ESZR (Egységes Számítógép Rendszer) gépekkel is összekötöttek.

    1969-től tudományos munkatársként folytatta munkáját. 1970-1972 között a KFKI Számítástechnikai Bizottságának tagja volt.
    1972-1977 között az Operációs Rendszerek Csoport vezetőjeként a TPA-70 operációs rendszereinek és komponenseinek kidolgozásával, a KFKI által kiadott felhasználói kézikönyvek szerkesztésével, valamint TPA-70 tanfolyamok tartásával foglalkozott.

    Ezt követően koordinálta a TPA-70/25 fejlesztésébe bekapcsolódott külső cégekkel (pl. SZTAKI, VILATI) végzett munkákat. Foglalkozott még az intézetbe telepített ESZR és MSZR (Mini Számítópépes Rendszer) gépekhez csatlakozó alkalmazások munkálataival is.

    1980-tól 1987-ig a KFKI Számítástudományi Tudományos Tanács tagja volt. 1987-tól az MSZKI anyaggazdálkodási és termelésirányítási rendszerének kialakítását, illetve a rendszer TPA 11/440 gépről VAX gépre való áttelepítését irányította.

    1989-ben a KFKI Számítóközpont Rendszerprogramozási és Szoftver Osztály vezetőjévé nevezték ki. Itt fő feladata a nyilvános hálózathoz való kapcsolódás szoftver feladatainak megoldása és a folyamatos működés beindítása volt.
    1993-ban a Számítógép Hálózati Központot áthelyezték a Részecske- és Magfizikai Kutató Intézethez, ott osztályvezetői megbízással folytatta munkáját. Innen ment nyugdíjba – tovább dolgozva a Hálózati Központban. Több kiadványt írt és szerkesztett az intézetben használt és fejlesztett számítógépek szoftverével, használatával kapcsolatban.

    Kétszer részesült a KFKI Intézeti Díjában: az ICT gép sikeres alkalmazásba vétele után, majd TPA-70 projekt sikeres befejezése után.

    És ami még fontos
    • Családja: férje, két fia.

    Létrehozva: 2018.10.29. 22:41
    Utolsó módosítás: 2024.03.07. 16:34