Illés Antal

Születési dátum:
1956.04.16.
Születési hely:
Szekszárd
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1980. (Műszer szak)

  • Szakmai pályafutását 1980-ban szoftverfejlesztőként kezdte a GELKA-ban, majd 1983-ban a Medicor Művek Röntgenfejlesztésén dolgozott, szintén szoftverfejlesztőként. Feladata a röntgengenerátorok vezérlését végző szoftver kidolgozása; részt vett a termékek amerikai adaptálásában is.

    Már 1981-ben gazdasági munkaközösséget (GMK) alapított társával, majd 1986-ban Kiszövetkezetté alakultak. 1987-ben főállású vállalkozóként dolgozott a Microcontrol Kisszövetkezet alelnökeként – egyben a számítástechnikai osztályt vezette, amely hálózati kártyák tervezésével és gyártásával, valamint PC-k összeszerelésével foglakozott.

    1989 tavaszán alapította meg társaival a HUMANsoft Elektronikai Kft.-t, melyet több mint 20 éven keresztül ügyvezető igazgatóként vezetett.
    A cég szoftverfejlesztéssel kezdte a tevékenységét, de a DELL Computerrel 1990-ben kötött szerződése megváltoztatta a fő profilt. A DELL legnagyobb hazai forgalmazójaként és szerviz partnereként lehetősége nyílt portfóliója folyamatos bővítésére. Ennek lépcsőfokai az IT tanácsadás és a rendszerintegrációs tevékenység megkezdése voltak. Így a 2000-es évek közepére kiterjedt tevékenységi körével, új kompetenciák kiépítésével (outsourcing, alkalmazásfejlesztés, Navision-Axapta vállalatirányítási szoftver) és csaknem 200 fős, szakmailag jól képzett munkavállalójával az egyik legnagyobb hazai ICT rendszerintegrátor céggé nőtte ki magát.
    Az általa irányított cég a tulajdonosváltásig minden évben jelentősen növelte árbevételét és pozitív eredménnyel zárta gazdálkodását.

    Az 1997 óta a családi tulajdonban levő vállalatnak 2007-ben egy részvénycserés tranzakcióval a Freesoft Nyrt. lett a tulajdonosa, de a HUMANsoft megtartotta önállóságát; 2009 őszéig még ügyvezetőként vezette a céget.

    2009 óta befektetéseinek működését segíti szakmai tapasztalatával.

    Kitüntetése: az Év Informatikai Menedzsere (Informatikai, Távközközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, IVSZ, 2004).

    És ami még fontos
    • Nemzetközi szakképesítése: Executive MBA (Ecole Supereure de Commerce, Rouen, FR, 1994) – amely jelentősen megváltoztatta üzleti gondolkodását.
    • A VASAS SC atlétikai szakosztályának elnöke 1999 óta.
    • A VASAS SC elnökségi tagja 2004 óta.
    • A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökhelyettese volt 2008-2009-ben.

    Létrehozva: 2020.07.09. 17:18
    Utolsó módosítás: 2024.03.07. 16:19