Hutter Ottó (1960)

Születési dátum:
1960.
Születési hely:
n.a.
Halálozási dátum:
2006.02.21.
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1984.
  • híradástechnikai szakmérnök - BME - 1985.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - 1989 - Budapesti Műszaki Egyetem

    Pályakezdésétől egészen haláláig az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) dolgozott. 1990-ben a SZTAKI Informatika Főosztálya szoftver-projekt, majd az elképzelései alapján felállított OpenLearning oktatóközpont vezetője. 2002-ben irányításával alakult meg a SZTAKI-ban az eLearning osztály, ahol a részleg fő témájához kapcsolódó alapvető technológiai és módszertani fejlesztéseket végzett és vezetett. Egyike volt Magyarországon azoknak, akik elsőként ismerték fel az eLearning meghatározó jelentőségét a korszerű oktatásban, s e terület meghatározó alakjává, iskolateremtő egyéniségévé vált. A vezetése alatt állt osztályhoz számos hazai és nemzetközi publikáció, könyv és tananyag kötődik.

    Létrehozta az OpenInfo kiadót, melynek gondozásában több alkalommal is megjelent a „Unix alapismeretek” c. könyv, amely sokat segít a hazai Unix kultúra szélesebb körű elterjedésben. Újságíró és informatikai szakíró is volt egy személyben. Az OpenX hírlevelet átvette a Prím kiadótól, majd ebből kiindulva alapította meg és szerkesztette az Infopen Magazint. Azon kevesek közé tartozott, akiket a szakmai versenytársak és a konkurens kiadók, magazinok szerkesztői is barátjuknak tekintették; cikkei a jelentősebb informatikai kiadványokban sorra jelentek meg. 2001-től a „CIO Fórum konferencia sorozat” programbizottságának elnöke. A vállalati főinformatikusok munkájának elismerésére megalapította az „Év CIO-ja” díjat (Chief information Officer – információs igazgató). Haláláig a Computerworld hetilap CIO rovatát is szerkesztette.

    Alapítója és társelnöke volt az eLearning szabványosítási bizottságnak, tagja az Oktatásügyi Minisztérium (OM) Digitális Taneszköz Minősítő Bizottságának, kezdeményezője és társszervezője az „eLearning Fórum” konferenciasorozatnak, valamint egyik alkotó szerkesztője a Műszaki Kiadó „eLearning 2005″ kézikönyvének. 1996-2005 között aktív tagja volt az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnökségének (egy időben alelnöke is). Szoros együttműködést ápolt a Vezető Informatikusok Szövetségével (VISZ); tevékenyen részt vett az „Év Informatikai Oktatója Díj” szervezésében és odaítélésében. Az „Informatikai vezetők kézikönyvé”-nek szerkesztője, a „Top 100 CIO” kiadvány és a „Chief Innovation Officer” díj ötletgazdája.

    Nevéről 2006-ban díjat alapítottak; a díjat minden évben az a személy kapja, aki az elmúlt években az eLearning módszertan terjesztése, fejlesztése és alkalmazása területén széles körben a szakma elismerésére számot tartó munkásságot folytatott.

    És ami még fontos
    • hobbija a sakkozás

    Létrehozva: 2016.06.29. 12:16
    Utolsó módosítás: 2024.06.06. 14:45