Hunyadvári László

Születési dátum:
1948.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus - ELTE - 1972.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1981 – Matematikai tudományok

    Az egyetem elvégzése után az ELTE Természettudományi Kar (TTK) Numerikus és Gépi Matematika Tanszékén helyezkedett el gyakornokként. 1974-től bekapcsolódott a programozó, majd a programtervező matematikus képzésbe az Adatszerkezetek, valamint az Assemblerek és fordítóprogramok tárgy oktatásával. Több mint 20 éven át oktatta az Algoritmusok és adatszerkezetek tárgyat – később az alkalmazott matematikus hallgatóknak is. A Formális nyelveket csaknem 40 évig tanította. Mindkét tantárgyhoz több jegyzetet is írt.

    1973-1974 között a Leningrádi Egyetemen eltöltött évek után, 1974-ben az ELTE-n megszerezte az egyetemi doktori, majd 1981-ben az MTA kandidátusi fokozatot. 1982-től az ELTE egyetemi docense. 2018-tól, már nyugdíjasként is tovább folytatja oktatási tevékenységét.

    1991-1996 között az ELTE TTK Kari Tanács és Költségvetési Bizottság tagja, 1997-2000 között a Tanulmányi Bizottság, közben a Kari Tanács tagja. 2000-2003 között az ELTE oktatási rektorhelyettese, 2003-2012 között az ELTE Informatikai Kar (IK) Algoritmusok és Alkalmazásaik Tanszék vezetője. Tanszékvezetői tevékenysége alatt kialakult az a három oktatási pillér, amelyre azóta is támaszkodik a kollektíva; ezek az algoritmusok, a számítástudomány és a grafika tantárgyai.

    Oktatott tantárgyai: Algoritmusok tervezése és elemzése, Formális nyelvek és automaták, Sztochasztikus automaták, Informatika elméleti alapjai, Elméleti informatikai alapismeretek. Rendkívüli tanár egyéniség.
    Kutatási területei: formális nyelvek és automaták, algoritmusok és adatszerkezetek elmélete és gyakorlati alkalmazásai, hatékonyság-elemzés.

    Az ELTE Szenátus tagja, az ELTE Közalkalmazotti Tanácsának elnöke, az Egyetemi sporttanács tagja, az Informatikai Kar Oktatási Bizottságának vezetője.

    És ami még fontos
    • Negyedik gimnazistaként megnyerte az Országos Középiskolai Matematikai Tanulmányi Versenyt és első helyezést ért el a Középiskolai Matematikai Lapok pontszerző versenyében.
    • A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) elnökségének tagja, az Asztalitenisz szakosztály és a Tájfutó szakosztály tanárelnöke.
    • BEAC díjazottak az emlékév alkalmából (2018)./li>

    Létrehozva: 2020.06.12. 19:36
    Utolsó módosítás: 2024.06.07. 18:25