Heckenast Gábor

Pályáját 1948-ban a lakihegyi rádióadómál kezdte. 1949-1962 között a Magyar Rádió első kísérleti stúdiójában (a Posta Kísérleti Állomáson) fejlesztőmérnökként, majd csoportvezetőként dolgozott. Jelentős része volt abban, hogy Magyarországon megindult a mágneses hangrögzítő berendezések gyártása. Irányító szerepe volt a Magyar Rádió új, decentralizált rendszertechnikájának kialakításában, valamint az új, központi kapcsolóterem tervezésében.

1962-től a Magyar Televíziónál a mágneses képrögzítés bevezetését irányította, majd 1964-től a fejlesztési területet irányító műszaki igazgatóhelyettes volt. 1968-69-ben hét hónapos ösztöndíjas tanulmányúton volt Olaszországban a Radio Audizioni Italia-nál (RAI), 1975-ben pedig egy hónapig volt Japán legnagyobb közvetítő szervezeténél (NHK).

1973-1992 között a Magyar Rádió műszaki igazgatója; vezetése alatt a Rádió sok új műszaki létesítménnyel gazdagodott (stúdiók, új kapcsolóterem, közvetítő kocsik, klímarendszer, új épületek, új vidéki stúdiók), és megjelentek az első digitális berendezések is.

1992-es nyugdíjba vonulása után tanácsadóként különböző tanulmányokat készített. 1996-2000 között tagja, majd 2000-2004 között szakértője volt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsnak (NHIT). 1998-ban beválasztották a Távközlési Érdekegyeztető Fórum (TÉF) Felügyelő Bizottságába. Éveken át tagja volt a MTA Akusztikai Komplex Bizottságának.

1981 és 1990 között a Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezet (OIRT) Technikai Bizottságának elnöki funkcióját látta el. Részt vett a Rádióuniók Világértekezletein (Algirban, Prágában és Washingtonban), amelyeken a Műszaki Szekció elnökévé, illetve társelnökévé választották. Számos alkalommal vett részt a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) rádiós világértekezletein.

Hosszú éveken át dolgozott az International Electrotechnical Commission (IEC) TC 28, majd TC 60 Magyar Nemzeti Bizottság szabványosítási munkálataiban. Az Audio Engineering Society (AES) Magyar Szekciójának a megalakulása után tíz éven át a szekció elnöke volt; sok konferencián (többük szervezésében) vett részt; előadásokat is tartott, melyekből cikkei jelentek meg.

Tagja volt az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesületnek (OPAKFI), ahol tíz éven át töltötte be az elnöki posztot. A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) Stúdiótechnikai Szakosztályának helyettes vezetője volt.

Kilenc (részben társszerzőkkel írt) könyve jelent meg; legismertebb a Zsdánszky Kálmánnal írt Mágneses hangrögzítésről szóló alapkönyv. Sokat publikált a Híradástechnika, a Kép- és hangtechnika, a Magyar Távközlés és a Rádiótechnika című szaklapokban.

Kitüntetései: Petzval József-emlékérem (OPAKFI, 1964, 2008); Állami Díj (1978); Puskás Tivadar-díj (HTE, 1980); Békésy György-díj (OPAKFI, 1985); MTESZ-díj (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, 1987); Kempelen Farkas-díj (HTE-OPAKFI-NJSZT, 1992); Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (1992); Fellowship Award (AES, 1993); Szőts Ernő-díj (Magyar Rádió, 1999); Puskás Tivadar-díj (HTE, 2000); AES Award (2002).