Halmi László

Születési dátum:
1950.08.03.
Születési hely:
Pécs
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika-kémia szakos tanár - Pécsi Tanárképző Főiskola - 1973.
  • kémia szakos középiskolai tanár - KLTE - 1978.
  • minőségügyi szakértő - SZTE - 2004.

  • Friss diplomásként Zalaegerszegre került, és 4 évig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában tanított. Miután Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE) 1978-ban megszerezte egyetemi diplomáját, meghívták a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumba tanárnak, ahol 1977-től kémiát oktatott nyugdíjba vonulásáig. 1993-2002 között az iskola nevelési igazgatóhelyettese volt; 1996 februárjától 2011 júniusáig a levelező tagozatot is vezette.
    2004-ben a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) minőségügyi szakértő diplomát szerzett.

    A szakmai kihívások ambicionálták, ezért szívesen kapcsolódott be a fakultatív követelményrendszer kipróbálásába 1982-től. Rendszeresen foglalkozott tehetséges diákokkal és készítette fel őket versenyekre, felvételikre, gyakran tanított fakultációs csoportokat.
    1980-tól kezdve tanítványai minden évben eljutottak az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny döntőjébe, ahol több első helyet is szereztek (1989, 1995, 1996). A kémia Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyén (OKTV) több alkalommal jutottak az első 10 helyezett közé (l998-ban 1. helyet szerzett tanítványa még abban az évben a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián arany érmes lett). A nyolcosztályos gimnáziumi képzés beindításával a Hevesy György Kémiaversenyen és a Curie Környezetismereti Versenyen is indulnak tanítványai.
    1981-től az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny megyei és országos döntőjének versenybizottsági tagja. Rendszeresen részt vállalt az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny faladatainak javításában és az informatika oktatás fejlesztésében is.

    Az 1980-as években bevezetett fakultációs rendszer tapasztalatairól több ízben beszámolt szakmai továbbképzésen, valamint a Zalai Oktatás című folyóiratban is. Rendszeresen vesz részt pedagógiai továbbképzéseken; sok időt fordít a minőségfejlesztési képzésre. Az iskola Pedagógiai Programjának egyik kidolgozója. Szervezője volt egy TUDOK konferenciának, megyei szintű érettségi előkészítőnek, tehetséggondozásnak.
    1990-ben kollegáival egy kémia-biológia tantárgyakat segítő alapítvány hozott létre, melynek azóta is kuratóriumi elnöke.
    2001-ben a Zalaegerszegen megrendezett 8. Central European Olympiad in Informatics (CEOI) egyik főszervezője volt.

    Elismerései: Miniszteri Dicséret (1982, 1985); Kiváló Munkáért (1989); Irinyi János-plakett (2000); Tarján-emlékérem (NJSZT, 2002); Móra János-díj (2003); Richter Gedeon-díj a kémia oktatásáért (2003); Szent-Györgyi Albert-aranyérem (2004); az Év Legsikeresebb Tanára Díj (2009); a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2011); MesterM-díj (MOL Magyarország, 2013); Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért Díj (2014); Rátz Tanár Úr Életműdíj (2016).


    Létrehozva: 2020.07.09. 19:48
    Utolsó módosítás: 2024.03.29. 17:49