Gergely József

Születési dátum:
1935.07.28.
Születési hely:
Sármellék
Végzettség, szakképesítés:
  • alkalmazott matematikus - ELTE - 1959.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1970 - Matematikai tudomány

    Első munkahelye az akkor alakult MTA Kibernetikai Kutató Csoport (KKCS), ahol 1959-től csoportvezetőként, majd osztályvezetőként dolgozott. Egyike volt azoknak, akik az ott épült első számítógépre, az M-3 ra az első alkalmazások programjait készítették. Később az utódintézményben, az MTA Számítástechnikai Központjában (SZK) különféle tudományos feladatok számítógépen történő megoldásainak elkészítése volt a feladata.

    1970-től az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI) a Numerikus Módszerek csoportvezetője, majd osztályvezetője volt. Közben megbízott előadóként több éven keresztül az ELTE Természettudományi Karán (TTK) oktatott numerikus módszereket, számítógépes programozást.

    1981-től nyugdíjazásáig a Földmérési és Távérzékelési Intézetben (FÖMI) dolgozott. Feladata volt a matematika és számítástechnika geodéziai alkalmazásainak kidolgozása. Létrehozott egy földmérési és földrajzi névtár adatbázist is.

    Szakmai és tudományos publikációinak száma több mint 50.

    Kitüntetései: Munka Érdemrend Ezüst fokozat (1972); Életmű-díj (NJSZT, 2015).

    És ami még fontos
    • Nős, két gyermeke van. (2018-as közlés.)

    Létrehozva: 2018.06.01. 20:31
    Utolsó módosítás: 2024.03.07. 10:54