Géczy László
1962-1971-ben az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában (EMG) fejlesztő mérnökként digitális fejlesztésben vett részt kocka áramkörök technológiai fejlesztésében, illetve ebből kialakított EDS 6000-es sorozatgyártásba vitelében. 1965-ben az Egyedi Automatika osztály műszaki, szakmai helyetteseként digitális nagy berendezések tervezését és kivitelezését vezette (néhány projekt: villamos hálózati állapot adatainak gyűjtése; erőművi adatgyűjtő rendszer; az EMG 830 számítógéphez blokk-vezérlő kiszolgálása; telefonállomások automatikus hívása és rövid audio üzenet közvetítése).
1971-től a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola (KKMF) Számítástechnikai Tanszékén főiskolai adjunktus, majd docens; 1978-1985 között – az akkor már: – a Számítástechnikai Intézet igazgatóhelyettese volt.
2000-ig a digitális technika témakörén belül perifériákkal foglalkozó tárgyak oktatásával, a tematika kialakításával és fejlesztésével foglalkozott. Ez időben mikroszámítógépek üzemmérnök továbbképző alkalmazási labor kialakításán dolgozott, közben a Fuzzy-laboratórium számára fizikai modellt készített. Anyagismeret tankönyvet készített (Pélyi Bertalan szerzőtárssal) az erősáramú és gyenge áramú szakok részére.
2000 után az utódintézményben, a Budapesti Műszaki Főiskolán (BMF) perifériákkal, multimédia eszközökkel foglalkozott; multimédia technikáról elektronikus tankönyveket készített. 2008-ban nyugdíjba vonult.
2007-től volt tagja az NJSZT Multimédia az Oktatásban (MMO) szakosztálynak; MMO-konferenciákat szervezett – BMF-en belül is. Az NJSZT MMO konferencia örökös tagja volt.
Munkásságáért 2008-ban az NJSZT Életmű-díjban részesítette.
-
Géczy László: Multimédia eszközök 2004; BMF elektronikus oktatóanyag – DVD
- Géczy László: Az EMG által gyártott egyedi automatika rendszerek (előadás videón, 2012.)
- Géczy László a multimédia-oktatásról
Létrehozva: 2018.04.09. 19:16
Utolsó módosítás: 2025.04.28. 19:48