Füvesi István

Születési dátum:
1948.06.15.
Születési hely:
Hódmezővásárhely
Végzettség, szakképesítés:
  • programtervező matematikus - JATE - 1972.
  • matematika szakos középiskolai tanár - JATE - 1985.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - 1982 - JATE

    1972-től a József Attila Tudományegyetem (JATE) Kibernetikai Laboratórium tudományos munkatársaként számítógépes rendszerek tervezésével és megvalósításával foglalkozott, ill. részt vett a programtervező matematikus szakos hallgatók oktatásában.

    1982-1992 között mellékállásban a Számítástechnikai Alkalmazási Vállalat (Számalk) szegedi tagozatának vezetőjeként a számítástechnikai szakember-képzést szervezte oktatásukba is bekapcsolódva.

    1990-ben a JATE Természettudományi Kar (TTK) Informatikai Tanszékcsoporthoz került egyetemi adjunktusként; és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) további 4 karán is informatikai témájú tárgyakat oktatott. A Természettudományi és Informatikai Karon (TTIK) jelenleg is oktat.

    Érdeklődése utóbb az információs és kommunikációs technológiák (IKT) felé fordult. E témák oktatására tért át a nappali és levelező tagozatos, valamint a mester szakú tanárképzésben is. IKT mentorként és IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadójaként az ország sok iskolájában tartott továbbképzéseket 2006-2010 között. Esélyegyenlőségi és akadálymentesítési infokommunikációs szakoktatóként tíznél több 60 órás kurzust tartott 2011-2014 között.

    Rendszeresen részt vesz a felnőtt- és szakképzésben mind oktatóként, mind vizsgáztatóként; 2005 óta OKJ (Országos Képzési Jegyzék) vizsgaelnök. 2005-2012 között érettségi elnöki feladatokat is ellátott. Az elmúlt évtizedekben több mint 80 hazai és nemzetközi informatikai konferencia előadója volt, 10-nél több szervezésében is részt vett. 1977 óta az NJSZT tagja.

    Kitüntetései: Miniszteri dicséret (művelődési miniszter, 1982); Pedagógus Szolgálati Emlékérem (nemzeti erőforrás miniszter, 2012).

    És ami még fontos
    • Nős, 2 gyermeke van. (2022-es közlés)
    • Lelkes családfakutató; a személyéhez köthető hat család 270 éves történetét dolgozta fel.

    Létrehozva: 2022.03.19. 19:26
    Utolsó módosítás: 2024.03.06. 23:14