Fekete István (1951)

Születési dátum:
1951.02.23.
Születési hely:
Törökszentmiklós
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár - ELTE - 1974.
  • Tudományos fokozat:
    PhD - 1996, ELTE

    Az ELTE-n negyed- és ötödéves korában gyakorlatokat vezetett az 1972-ben alapított Programtervező matematikus szakon, így már az első évfolyamokat is taníthatta.

    Végzés után az ELTE Természettudományi Kar (TTK) Általános Számítástudományi Tanszékére került. 1996-ban megszerezte a PhD fokozatot, 1997-ben docensi kinevezést kapott. A szervezeti egység előbb Informatikai Tanszékcsoportra változott, majd 2003-ban megalakult az önálló Informatikai Kar (IK); innen ment nyugdíjba 2016-ban.

    Oktatási tevékenységében a nyolcvanas évek közepétől a Mesterséges intelligencia c. tantárgy kidolgozása és oktatása volt a fő feladata. A kollégáival együtt írott „Bevezetés a mestersége intelligenciába” c. könyv három kiadást is megért (1990, 1999 és 2006).

    1998-2016 között az Algoritmusok és adatszerkezetek c. kétféléves előadást tartotta és a hozzá tartozó gyakorlatok koordinálását végezte. A tantárgyhoz írott hasonló című digitális tankönyvet társ-szerkesztőként és szerzőként jegyzi.

    1995-2003 között oktatásszervezési feladata az informatikus képzés önköltséges esti tagozatának a megszervezése, majd igazgatása volt. Az ELTE IK megalakulása után, 2003-2007 között négy évig töltötte be az oktatási dékánhelyettes pozícióját.

    1983-1984-ben két kollégájával együtt egy olyan programrendszert fejlesztettek, amely távérzékelt felvételek szegmens-alapú klasszifikálását végezte. Ez a témakör végig kísérte pályáját, legtöbb publikációja is erről a területről való.

    Témavezetése mellett három doktori hallgató sikeresen megvédte dolgozatát. Három olyan diákköri dolgozatnak volt társ-témavezetője, amelyek az OTDK-n is helyezést értek el.

    Kitüntetései: Pro Universitate Emlékérem arany fokozata (ELTE IK, 2007); az Informatikai Kar Kiváló Oktatója (ELTE IK hallgatói, 2004, 2007, 2011 és 2015).

    És ami még fontos

    Létrehozva: 2019.05.29. 10:53
    Utolsó módosítás: 2023.09.24. 09:20