Dénes Tamás

Születési dátum:
1952.12.05.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • programtervező matematikus - ELTE - 1977.

  • 1972-től a József Attila Tudományegyetemen (JATE) kezdte meg egyetemi tanulmányait, amit az ELTE esti tagozatán fejezett be. Közben, 1975-től a Csepel Művek Irányítás és Számítástechnikai Intézetének tudományos munkatársaként vezetési rendszerek matematikai modellezésével, számítógépes döntés-előkészítéssel, foglalkozott.
    1977-re kidolgozott egy ötszintű GRAF1 elnevezésű elemzési modellt és módszercsaládot, valamint ennek programrendszerét, mellyel később számos szociológiai és szociálpszichológiai empirikus vizsgálat strukturális elemzése készült el. (Ez a gráf modell már leírta az évtizedekkel később megvalósuló QR-kód lehetőségét.)

    1978-tól 1991-ig a Központi Szolgáltatásfejlesztési Kutatóintézet tudományos főmunkatársaként szolgáltatások igénybevételének társadalmi szintű szimulációs rendszermodelljét dolgozta ki. Közben szabadalmi oltalmat szerzett a SZÁMOLÓTÖMB és a LAPTÁR matematikai és nyelvi készségfejlesztő eszközcsaládra, amelyet több mint száz általános iskola alkalmazott a 2.-6. osztályokban.

    1991-1999 között társtulajdonosa volt a romániai COMPEX Kft., illetve a magyarországi HU-COMPEX Bt. számítástechnikai, informatikai és elektronikai cégeknek; számítógépek, informatikai biztonsági rendszerek export-importjával foglalkoztak. – 1995-ben a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megszervezte a BIZTONSÁGTECHNIKA’95 Nemzetközi Biztonságtechnikai Konferenciát és Kiállítást.

    1977-től az MTA több kutatóintézetében volt tudományos tanácsadó és külső munkatárs, majd a szellemi szabadfoglalkozást választotta.

    1986-1989 között az MTA Társadalomtudományi Főosztályának, valamint a Szociológiai Kutatóintézetének kutatásmódszertani és számítástechnikai tanácsadója volt.

    1990-től informatikai biztonsági projektekben volt független szakértő és tanácsadó.

    2000-2020 között a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán és utódján, a Metropolitan Egyetemen volt óraadó tanár; a Kutatásmódszertan, valamint a Kreativitásrendszertan című tárgyakat adta elő.

    Kutatási területei: rendszerelmélet, bonyolult élő (társadalmi) rendszerek strukturális modellezése és elemzése, a kriptológia elméleti és tudománytörténeti megközelítése.

    Az ezredfordulón megalkotta az INFOSANCE (INFOrmációs renaisSANCE) kor (társadalom) vízióját, amelyet Farkas János szociológussal együtt írt, A humán társadalom elmélete című kötetben publikált.
    2014-ben a strukturális gondolkodás alapvetéseként megalkotta a gráf-fogalom általánosításaként az MsM-gráf fogalmát és az erre épülő Multistruktúrális Elméletet (l. alább).

    Több mint 200 publikációja közül 16 saját, míg 2 társszerzővel írt könyv.

    És ami még fontos
    • Nős; Család: 6 gyermeket nevelt fel. (2021-es közlés.)
    • Feleségével alapították és 1993-1999 között működtették a Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány-t, amely hátrányos helyzetű gyerekek (családok) fejlesztéséhez, otthoni és iskolai tanuláshoz biztosított oktatási, műszaki segédeszközöket.
    • Kidolgozott egy új matematikai módszertant (Komplementer prímszita), amelynek segítségével a prímszámok elméletének több (évszázadok óta) megoldatlan sejtését bizonyította be (Landau-problémák – l. önéletrajz vége.)

    Létrehozva: 2021.05.06. 16:57
    Utolsó módosítás: 2024.03.05. 22:00