Csorba Béla

Születési dátum:
1941.07.25.
Születési hely:
Máramarossziget
Halálozási dátum:
2015.07.19.
Végzettség, szakképesítés:
  • elektrotechnikus

  • Az 1965-től elektrotechnikusként dolgozott a szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) Kibernetikai Laboratóriumában (később Szegedi Tudományegyetem Kalmár László Informatikai Intézetben). Muszka Dániel irányítása alatt az Egyetemre került első számítógépek (M-3, Minszk 22, R-20, majd R-40) telepítését, üzemeltetését és karbantartását végezte. Számos alkalommal vett részt gyári továbbképzéseken a Szovjetunióban és a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK).

    1985-től a Taurus Gumiipari Vállalatnál, később a Csongrád Megyei Földhivatalnál dolgozott rendszergazdaként. Ez után szakmai életútja az informatikától távolabb került.

    Nyugdíjazása után, 2000-2001-ben Muszka Dániel felkérte az NJSZT égisze alatt gyűjtött, magyarországi archív informatikai eszközök leltározására és rendszerezésére. A munka jelentőségét az adta, hogy a korabeli eszközökhöz a fiatalabb informatikusok már nem feltétlenül értettek, már pedig a gyűjteményről teljes körű leltárt, katalógust kellett készíteni ahhoz, hogy múzeumi rangot kaphasson. – Közben Muszka Dánielnek segített jó néhány eszközt működőképes állapotra hozni.
    Mivel már kezdettől fogva hatalmas érdeklődés nyilvánult meg a tárolt eszközök iránt, előre egyeztetett időpontokban tárlatvezetéseket is tartott. Több archív eszközt a tárlat során működés közben is meg tudott mutatni.

    Haláláig, 2015-ig fáradhatatlanul és teljes szívvel dolgozott az Informatikatörténeti Gyűjtemény anyagán. Hihetetlen tudással és emlékekkel bírt egyes tárgyakról, így élménydús tárlatvezetéseket tudott tartani – a 2012-ben megnyitott Informatika Történeti Kiállításon (ITK) is.

    És ami még fontos
    • Család: 3 gyermek, 7 unoka.

    Létrehozva: 2020.07.28. 22:12
    Utolsó módosítás: 2020.07.28. 22:32