Bölcskei Imre

Születési dátum:
1941.08.29.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1967. (Gyengeáramú szak)

  • Az egyetem elvégzése után a Budapesti Távbeszélő Igazgatóságon beosztott mérnök, majd fejlesztési, illetve beruházási osztályvezető.
    1969-1976. között több hónapos svédországi AR telefonközpont tanulmányút után vezetője lett a postai távbeszélő központok honosítási programjának. (Később is bővítette ismereteit külföldi tanulmányúttal – Ausztriában; illetve más országok távközlés-szabályozási rendszereinek tanulmányozásával – Finnországban, Svédországban, Portugáliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában.)
    1976-ban megkeresést kapott a Magyar Posta Központjától (később Postavezérigazgatóság) a Fejlesztési ügyosztály vezetésére, amit 1989. decemberéig végzett.
    1989-1992. között a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban (KHVM) főosztályvezető helyettes, majd főosztályvezető. Részt vállalt mind a digitális vezetékes, mind az analóg mobil rendszerek bevezetése kormányzati szintű irányításában, valamint a hazai távközlés privatizálását lehetővé tevő jogszabályi feltételek kidolgozásában.
    1992-től 2000. szeptemberéig helyettes államtitkár: a KHVM-ben a postai és hírközlési terület irányítására létrehozott helyettes államtitkárság vezetője. Felügyelete alatt megtörtént a digitális mobil telefonrendszer bevezetése és ütemes fejlesztése, a Magyar Távközlési Vállalat (MATÁV) privatizációja, az országos optikai gerinchálózat kiépítése, valamint a vezetékes telefonhálózat digitalizálása.
    2000. szeptembertől nyugdíjba vonulásáig (2008. eleje) a MATÁV Magyar Távközlési Rt. szabályozási igazgatója.
    Ezt követően az SI-Komment Kft. alapító ügyvezetőjeként tanácsadói munkát végzett 2014. végéig.

    A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnök volt (2008-2014). között. Elnöke volt a Híradástechnikai és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) Ellenőrző Bizottságának (2008-2018).

    Kitüntetései: Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje (Magyar Állam, 1998); Magyar Hírközlésért szakmai elismerés (informatikai és hírközlési miniszter, 2003); Dr. Magyari Endre Díj (Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság (NHMH), 2017).


    Létrehozva: 2023.12.18. 22:14
    Utolsó módosítás: 2024.01.19. 15:39