Benedikt Ottó

Születési dátum:
1897.05.18.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
1975.11.25.
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - Bécsi Műszaki Egyetem - 1930.
  • Tudományos fokozat:
    MTA rendes tagja - 1958

    Az 1920-as években kifejlesztett egy speciális, önműködően kompenzált, váltakozó áramú kommutátoros motort, az ún. Benedikt-motort, melyet főként a Szovjetunióban használtak vasúti vontatásra.
    1932-ben Moszkvába költözött és 1939-ig a moszkvai Kirov Dinamó Villamosgépgyár tudományos tanácsadójaként irányította otorja ipari gyártásának munkálatait. 1940-től 1955-ig a Moszkvai Közlekedésmérnöki Egyetem (orosz rövidítése: MIIT) tanszékvezető egyetemi tanára volt. – Az Intézet később, 1971-ben díszdoktorává avatta.

    1955-ben hazatért Magyarországra, és azonnal megszervezte a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) a Különleges Villamos Gépek (1961-től Villamos Gépek) Tanszékét, melynek 1966-ig tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1955 után megszervezte a hazai automatizálási kutatások elméleti és gyakorlati műhelyét, ahol egyik fő szószólója volt a széles matematikai alapokon fekvő automatizálási és műszaki kibernetikai kutatások fontosságának. Az egyetemi oktatásba bevezette a különleges villamos gépek, az ipari elektronika és a villamos hajtások c. tárgyak oktatását, melyekhez a tanszék munkatársaival együtt tankönyveket és jegyzeteket is írt.
    1957–1958 között a BME rektora volt. 1976-ban a BME díszdoktorrá avatta

    Fő kutatási területe a villamos gépek, elsősorban egyfajta egyirányítós motorok fejlesztése, valamint az automatizált villamos hajtású gépek működési elvének tökéletesítése. Jelentős elméleti eredménye az 1930-as években kidolgozott nomografikus számítási módszer, mellyel jelentősen hozzájárult a villamos gépek tervezésének egyszerűsítéséhez és pontosításához. Később a Benedikt-motor továbbfejlesztéseként kidolgozta a széles körben használt, általa autodinnek nevezett, automatizált erősítőgépet.

    1960-ban megszervezte és vezette az MTA Automatizálási Kutatólaboratóriumot (később: Automatizálási Kutató Intézet, AKI), melynek 1966-től 1970-ig igazgatója, 1971 után az AKI, majd az utódintézmény, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) tudományos tanácsadója volt.

    1956-ban az MTA levelező, 1958-ban rendes tagjává választották. 1959-től elnöke volt az MTA automatikai és energetikai szakcsoportnak, 1960-tól az automatizálási kutatócsoportnak, 1964-től a Tudományos Minősítő Bizottság energetikai szakbizottságának. 1967-től tagja volt a találmányi bizottságnak. 1959-től alelnöke volt a Nemzetközi Automatizálási Szövetségnek (IFAC), 1961-től díszelnöke a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek. Közreműködött az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) létrehozásában, melynek elnökségi tagja volt.

    Kitüntetései: Kossuth-díj második fokozata (1958); Akadémiai Aranyérem (1968); Munka Érdemrend (1958, 1962); a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1967); a Szocialista Hazáért Érdemrend (1967); a Munka Érdemrend arany fokozata (1968).

    És ami még fontos
    • Érettségi után frontszolgálatot teljesített (1915–1918). A Tanácsköztársaság idején Kun Béla titkára volt; ezért 1919 augusztusában bebörtönözték, majd internálták. 1920 szeptemberében megszökött és Bécsbe emigrált. Itt többnyire gyári munkásként kereste kenyerét, miközben elvégezte a Bécsi Műszaki Egyetem villamosmérnöki szakát. Sztrájkok szervezése és egyéb munkásmozgalmi tevékenységei miatt többször letartóztatták, egy ízben hazaárulás vádjával két hónapot ült osztrák börtönben.
    • Ifjú korában a szépirodalomban is kipróbálta magát. 1921-ben Bécsben, Dickens írói álnéven jelent meg az „Egy úrifiú története” című kisregénye, amelynek kommunista eszmeisége ellen Bethlen miniszterelnök is kirohan a parlamentben. 1965-ben a Magyar pokol című antológiában kisregénye már saját neve alatt jelent meg.
    • Az 1930-as években szovjet lapokban megjelenő írásaiban marxista közgazdasági problémákkal foglalkozott.

    Létrehozva: 2016.06.28. 20:00
    Utolsó módosítás: 2020.08.13. 16:54