Baranyi András

1960–1963 között a Távközlési Kutató Intézet (TKI) Mikrohullámú Főosztály tudományos munkatársa volt. 1971–1973 között a Rendszerelméleti Főosztály tudományos tanácsadója, 1973-tól a Számítógép-tudományi Főosztályon volt osztályvezető. Összesen 36 évig dolgozott a TKI-ban,majd haláláig a Hírközlési Főfelügyeletnél.

Közben 1965-től a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Villamosmérnöki Kar (VIK) mikrohullámú szak szakmérnöki oktatója volt; 1968-tól Csibi Sándor ösztöndíjas aspiránsa lett; közben (1970–1971) az amerikai Maryland Egyetem Villamosmérnöki Karon volt vendégkutató. Disszertációját 1976-ba védte meg. 1981-ben a Kaliforniai Egyetemen (Berkeley) dolgozott vendégkutatóként; később a Marylandi Egyetemen is. Címzetes docense lett a BME-nek.

Adatátviteli modemek fejlesztésével, tranzisztorok és diódák modellezésével, nemlineáris áramkörök hálózatelméletével, mikrohullámú rendszerek KF (közép frekvenciás) áramköreinek fejlesztésével foglalkozott; az első félvezetős mikrohullámú berendezések tranzisztoros erősítőinek kidolgozója.
Két szabadalmat jegyzett (1972-ben és 1974-ben). Tudományos publikációinak száma – magyarul és angolul – közelített a százhoz.

1974-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) I. sz. Belgyógyászati Klinika kutatóival számítógépes osztályozási eljárást dolgozott ki a cukorbetegség diagnosztizálására.

1991-től haláláig volt a Híradástechnika folyóirat főszerkesztője.

Pályája utolsó szakaszában jelentős szerepet játszott az Interkozmosz program űrtávközlési rendszerekkel foglalkozó magyarországi kutatásaiban. Munkatársaival közreműködött az Intersat elnevezésű új távközlési berendezés kifejlesztésében (amelyet az Interszputnyik rendszerben alkalmaztak). 1977-ben részt vett a Taliándörögdön felépült egyetlen hazai földi űrtávközlési állomás tervező munkáiban.

Kitüntetései: Munka érdemrend; Kíváló Feltatáló kitüntetés; Virág-Pollák-díj (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, HTE); Puskás Tivadar-emlékérem (HTE, 1986); HTE Aranyjelvény; Akadémiai Díj (MTA, 1990).