Baranyi András

1960–1963 között a Távközlési Kutató Intézet (TKI) Mikrohullámú Főosztály tudományos munkatársa volt. 1971–1973 között a Rendszerelméleti Főosztály tudományos tanácsadója, 1973-tól a Számítógép-tudományi Főosztályon volt osztályvezető.

1965-től a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Villamosmérnöki Kar (VIK) mikrohullámú szak szakmérnöki oktatója volt 1968-tól Csibi Sándor ösztöndíjas aspiránsa lett; közben (1970–1971) az amerikai Maryland Egyetem Villamosmérnöki Karon volt vendégkutató. Disszertációját 1976-ba védte meg. 1981-ben a Berkeley Egyetemen dolgozott vendégkutatóként.

Adatátviteli modemek fejlesztésével, tranzisztorok és diódák modellezésével, nemlineáris áramkörök hálózatelméletével foglalkozott; az első félvezetős mikrohullámú berendezések tranzisztoros erősítőinek kidolgozója.
Két szabadalmat jegyzett (1972-ben és 1974-ben).

1974-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) I. sz. Belgyógyászati Klinika kutatóival számítógépes osztályozási eljárást dolgozott ki a cukorbetegség diagnosztizálására.

Később jelentős szerepet játszott az Interkozmosz program űrtávközlési rendszerekkel foglalkozó magyarországi kutatásaiban. Munkatársaival közreműködött az Intersat elnevezésű új távközlési berendezés kifejlesztésében (amelyet az Interszputnyik rendszerben alkalmaztak). 1977-ben részt vett a Taliándörögdön felépült egyetlen hazai földi űrtávközlési állomás tervező munkáiban.
Kitüntetései: Puskás Tivadar-emlékérem (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, HTE, 1986), Akadémiai Díj (MTA, 1990).