Bánné Varga Gabriella

Születési dátum:
1949.03.10.
Születési hely:
Szombathely
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika-fizika szakos tanár - ELTE - 1972.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - 1979. - ELTE

    Első munkahelye az Építésügyi Minisztérium Számítógépesítési és Ügyvitelszervezési Vállalat (ÉM Számgép), ahol programtervező volt. 1976-ban egyetemi doktori címet szerzett az ELTE-n, lineáris algebrai módszerek kidolgozásával foglalkozó dolgozatával, matematika (számítás-tudomány) témában. 1978-tól 1992-ig a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézet (Számki), majd a Számítástechnikai Alkalmazási Vállalat (Számalk) munkatársa volt, fejlesztőként, ill. oktatóként. Itt kezdett foglalkozni programtervezési módszerekkel, később a Számalk Oktatási Irodáján létrehozta, oktatta és irányította az Alkalmazói programtervező szakot. A Programtervezési gyakorlatok könyvét a Számalk és a Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola is tananyagként használta.

    1992-ben egy társával megalapította a Case Partners Kft.-t, amelynek 2022-ben is ügyvezető igazgatója. Az alapítók célul tűzték ki a technologizált szoftverfejlesztést, ami egységes fejlesztési módszertant jelent mind a rendszertervezés, mind a kivitelezés terén. Számos nagy rendszert tervezett, és közben oktatta a módszertanokat. Külföldön is rendszeresen tartott szemináriumokat e témákból.

    Utóbb áttért az adattárházak és BI (Business Intelligence) rendszerek fejlesztésére. Projektek megvalósítása mellett itt is oktatta a módszertant, s foglalkozott az elmélet és gyakorlat összekapcsolásával. E témakörökben 2012-ben könyvet írt Az adattárházkészítés technológiája címmel; 2022-ben pedig Fogalmi adatmodellezés és relációs adatbázis-tervezés címmel.

    És ami még fontos
    • család: 2 gyerek és 2 unoka

    Létrehozva: 2022.11.19. 11:45
    Utolsó módosítás: 2022.11.21. 13:55