Bagonyi László

Születési dátum:
1942.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - - 1966.

  • 1968-1972 között az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában (EMG) kutató-mérnök, majd a számítógép-szerviz műszaki vezetőjeként dolgozott. Részt vett az EMG 830 fejlesztésében, telepítéseiben. Később a szerviz kialakítását, szakmai irányítását végezte.

    1972 és1990 között az Építésgazdasági és Szervezési Intézet (ÉGSZI) számítóközpontjában volt főmérnök, fejlesztési és beruházási főigazgató helyettes. Vezetésével alakították ki az építőipar számítógépes hálózatát (Budapest – Miskolc – Debrecen – Szeged – Pécs – Győr) először EMG 830, majd pedig R20-R40 gépekkel. Fejlesztettek és bérfeldolgozásban alkalmaztak szoftvereket (anyag, bér-, fuvar- gazdálkodás, házgyári termelés-irányítás stb.). Kifejlesztettek egy MPG 60 nevű magas szintű programozási nyelvet. Elsők között terjesztettek – alkalmazói programokkal együtt – mikroszámítógépeket (IBM, TAP-34, Proper 8/16).

    1990-1991 között a SOFTINVEST Rt. vezérigazgatója. Dobozos szoftverek terjesztésének kialakítását és eladását végezték, ezen kívül különböző szoftverek (pl. helyesírás-ellenőrző szoftver) fejlesztését is támogatták, finanszírozták.

    1991 és 2014 között a Novodata Zrt. vezérigazgató-helyettese és minőségbiztosítási igazgatója. A patikák részére kifejlesztett Gyógyír nevű rendszer terjesztését és teljes körű támogatását végezték (hardver-szoftver szerviz, oktatás, működtetéshez segítség nyújtás, változás követés, gyógyszer-adatbázis stb.). Ezen a téren a cég piacvezető volt (a patikák 52-54%-a ezt a rendszert használta). A Gyógyír online összeköttetésben volt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (elektronikus pénztárgép) az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (közgyógyellátás, patikai elszámolás), a gyógyszer-nagykereskedők, valamint a Novodata rendszereivel. Kifejlesztésre került patikai-hálózatok felhős alkalmazása is a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) pályázat támogatásával.

    Több számítástechnikai szakmai lapban, folyóiratban jelent meg cikke, szakmai konferenciákon tartott előadásokat. Részt vett a cégei által fejlesztett rendszerek oktatásában. NJSZT szakértőként is tevékenykedett.


    Létrehozva: 2019.06.23. 19:04
    Utolsó módosítás: 2019.07.17. 16:13