PREGA 2018

4. PREGA Konferencia és Kiállítás

PREGA Science Konferencia: A PREGA SCIENCE 2017 első magyar precíziós gazdálkodási és agrárinformatikai tudományos konferencia után jövőre immár angol nyelven hangoznak el az előadások, gondolva a környező országok tudományos képviselőire is. A PREGA SCIENCE 2018 egyben előfutára a 2021-ben Magyarországon megrendezésre kerülő 13. ECPA – Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia rendezvénynek. Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület első közgyűlése: Az Egyesület bejegyzése még folyamatban van, és a tervek szerint február 21-re már új tagok jelentkezését is tudja fogadni. Célja, hogy társadalmi szervezet formájában előremozdítsa a precíziós gazdálkodás hazai alkalmazásának elterjedését, és segítse a gazdálkodók munkáját lényeges szakmai információk megosztásával.

Sorozat:
PREGA

Időpont:
2018.02.01-02.01

Rendező szervek:

Helyszín:
Budapest/Aquaworld

Főszereplők:
  • Dr. Nicolas Tremblay a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke kutató – Agriculture and Agri-Food Canada - kiemelt előadó
  • Viacheslav I. Adamchuk a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület titkára Ph.D, P.E, egyetemi docens, - kiemelt előadó

Egyéb megjegyzés:

A plenáris program keretében a következő előadásokra kerül sor: • 09:00 – 09:15 A résztvevők köszöntése – Bolyki Bence, PREGA-főszervező, Agroinform.hu, Dr. Fazekas Sándor – miniszter, Földművelésügyi Minisztérium, Dr. Gyuricza Csaba – főigazgató, Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ • 09:15 – 09:20 A konferencia megnyitása – Győrffy Balázs, elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara • 09:20 – 09:25 Robotika a jövő mezőgépeiben – Harsányi Zsolt, elnök, Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) • 09:25 – 09:35 Digitális Agrár Stratégia kormányzati megközelítésben – Glattfelder Béla, Digitális Jólét Program-szakértő • 09:35 – 10:05 Nitrogénellátottság – A JÓ, a ROSSZ és a CSÚF – Nicolas Tremblay, a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke, az Agriculture and Agri-Food Canada kutatója • 10:05 – 10:35 A precíziós gazdálkodás rendszerszerű megközelítése – Viacheslav Adamchuk, a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület titkára, Ph.D, P.E, egyetemi docens, Bioresource Kutatóegység, McGill Egyetem, adjunktus, Biológiai Rendszerek Kutatóegysége, Nebraska-Lincoln Egyetem PREGA A szántóföldi szekció programja: • 11:00 – 11:05 Köszöntő – Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, T-Systems Magyarország és Petőházi Tamás, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztály • 11:05 – 11:20 A térinformatika és a geostatisztika szerepe a precíziós növénytermesztésben – Dr. Mesterházi Péter Ákos, Axiál Kft. • 11:20 – 11:35 Precíziós gazdálkodás, mint lehetőség a magyar mezőgazdaság számára – Szabó Levente, KITE Zrt. Ezután a szántóföldi szekció két részben folytatódik: I. Szántóföldi szekció – Gépesítés és szaktanácsadás • 11:40 – 11:55 Szabályozott tápanyag-leadású műtrágya-technológia (CRF) – Út a precíziós tápanyag-utánpótlás felé – Vasilis Tsambardoukas, Haifa Group • 11:55 – 12:10 Segít vagy elvesz a precíziós gazdálkodás? – Lajos Mihály, Agrofil SZMI Kft. • 12:10 – 12:50 Kerekasztal I. Agribussiness-elvárások a digitális mezőgazdaságtól Résztvevők: Lengyel Zsolt – Pannónia Ethanol Zrt., Reng Zoltán – Hungrana Kft., Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid – T-Systems, Pusztavámi Márton – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Holopovics Zoltán – Agrova Kft., Hollósi Dávid –Takarék Csoport • 13:30 – 13:45 A precíziós növénytermesztés jövedelemtermelő képessége hazai, üzemi kísérletek alapján – Szabó Szilárd, AGRO AIM Hungária Kft. • 13:45 – 14:00 A precíziós növénytermesztés nem technikai sport, így nem is kerül sokba – Nagy Bence, AgroMatic Kft. • 14:00 – 14:15 Gyakorlati tapasztalatok a precíziós kukoricatermesztésben – Takács András, Hartmann Farm Kft. • 14:15 – 14:30 Kihívások, megoldások, jövedelmezőség – a szaktanácsadás szerepe a precíziós gazdálkodásban – Kecskés Zsolt, KITE Zrt. • 15:00 – 15:15 Kukoricahibrid-választás „precízen” – Dr. Szieberth Dénes, Magyar Kukorica Klub • 15:15 – 15:30 Autonóm gyomfelvételező robotra épülő precíziós gyomszabályozási technológia – Borsiczky István, Tomelilla Kft. • 15:30 – 15:45 Precíziós távérzékelési és légi növényvédelmi megoldások – Dr. Hunyadi Gergely, Envirosense Hungary Kft. • 15:45 – 16:00 Művelési zónák meghatározása – Láng Vince, AgriDron Kft. • 16:00 – 16:15 15 év precíziós gazdálkodási tapasztalata – Farkas László, Farkas Kft. PREGA Az előadások idén a megoldásokra és megtérülésre fókuszálnak – fotó: Agroinform.hu II. Szántóföldi szekció – Távérzékelés és adatgyűjtés • 11:40 – 11:55 5 tonna őszi káposztarepce technológia – Jancsó Tibor – gazdálkodó • 11:55 – 12:10 Termelésmaximalizáció, megtérülés automatizált drónok segítségével – Frikker Attila, Duplitec Kft. • 12:10 – 12:25 Légből kapott precizitás – a mezőgazdasági drónok lehetőségei – Damak Ferenc, HRP Europe Kft. • 12:25 – 12:35 Tapasztalatok a precíziós gazdálkodásban – Dr. Vona Márton, Soil Cares Holding B.V. • 12:35 – 12:50 Egy mezőgépgyártó vállalat megoldásai a digitális gazdálkodás támogatására – Horváth János, AGCO Hungary Kft. • 13:30 – 13:45 Asseco Magyarország és az Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (AgIT FIEK) előadása – téma és előadó egyeztetés alatt • 13:45 – 14:00 Big Data a fekete felhőben – lehetőségek és veszélyek a digitális forradalomban – Juhász Anikó, Agrárgazdasági Kutató Intézet • 13:50 – 14:00 Azé az adat, aki megműveli – Híri István, GDi Esri Magyarország Kft. • 14:15 – 14:30 Mit használ a szomszéd gazda hogy ne lepje el a papírmunka? – Figus András, Eflotta Járműkövetés Kft., Podgornik Zsolt, Kurucz Ker Kft. • 15:00 – 15:15 Adatalapú döntés-előkészítés a gazdálkodásban – Gorotyák Igor, AgroVIR Kft. • 15:15 – 15:30 Szoftveres megoldások a precíziós gazdálkodásban? – Bónus Krisztián-Hermann Tamás, Eurofins Agroscience Services Kft. • 15:30 – 15:45 Az integrált szoftvercsomag előnyei a precíziós gazdálkodásban – Dr. Gyódi Péter, FarmFacts Hungary Kft. • 15:45 – 16:00 Precíziós gazdálkodás bevezetése egy családi gazdaságban – Szekeres Lajos, Szekeres Kft., családi gazdálkodó • 16:00 – 16:15 Talajbaktériumok helye a precíziós gazdálkodásban – Holopovics Zoltán, Agrova Kft. • 16:15 – 17:00 Gazdálkodói tapasztalatok kerekasztal Résztvevők: Bűdi Károly – Agro-tár Kft., Kauser Jakab – K-Prec Kft., Heicz Péter – Syngenta Kft., Börcsök András – Bugaci Aranykalász Zrt. PREGA Negyedik alkalommal rendezzük meg a legnagyobb hazai precíziós gazdálkodási konferenciát – fotó: Agroinform.hu Kertészeti szekció • 11:00 – 11:10 Köszöntő – Dr. Mártonffy Béla – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Országos Kertészeti Osztály • 11:10 –11:25 A precíziós gazdálkodás jelentősége a zöldség ágazatban, különös tekintettel a munkaerő és a hatékonyság kérdéseire – Ledó Ferenc, FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács • 11:25 – 11:40 A precíziós gazdálkodás jelentősége a gyümölcs ágazatban, különös tekintettel a munkaerő és a hatékonyság kérdéseire – Dr. Apáti Ferenc FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács • 12:30 – 12:45 Agrobotok a precíziós kertészetben – Kéki László, P+K 3000 Kkt. • 12:45 – 13:00 Zöldség, gyümölcs post harvest technológiái, modern válogatás, csomagolás eszközei – Danielle Gabanelli, Maf Roda Agrobotic • 13:00 – 13:15 Energiamegtakarítás a modern kertészetekben, állattartó- és élelmiszeripari épületekben – Homor Miklós, Unical Kazán-, és Hőszivattyú Képviselet – Winkler Napkollektor Képviselet • 13:15 – 13:30 Talajlevegőztetés jelentősége a precíziós kertészeti termesztésben – Faragó Sámuel, Gép-Rent Kft. • 13:30 – 13:45 Talajtérképezés felhasználása intenzív kertészeti kultúrákban – Szabó Szilárd, Agro Aim Hungária Kft. • 13:45 – 14:00 Precíziós kertészeti/szőlészeti támogatási lehetőségek – Tresó István, K&H Bank Agrárfejlesztési főosztálya • 14:00 – 14:15 VNIR szenzorok a precíziós kertészeti gyakorlatban, fejlődési potenciál és korlátozó tényezők – Jung András, Szent István Egyetem • 14:15 – 14:30 Ahogy a gyümölcsöt, az adatot is fel kell dolgozni – informatikai kihívások a kertészetben – Okner Péter, AgroVIR Kft. • 15:00 – 15:15 Az Eurofins Agroscience Services Kft. előadása precíziós almatermesztés témában – előadó és téma egyeztetés alatt • 15:15 – 15:30 Koherens technológiai elemekből felépülő almatermesztés-technológia – Hadászi László, KITE Zrt. • 15:30 – 15:45 Az öntözővízzel való gazdálkodás fejlesztésének lehetőségei hidropónikus üvegházakban – Benedikti Tamás és Dr. Nagygál János, Árpád Agrár Zrt. • 15:45 –16:00 Az ipari paradicsom tápanyag-utánpótlásának korszerűsítése szervestrágya granulátum használatával – Dr. Szuvandzsiev Péter, Univer Zrt. • 16:00 – 16:15 Munkaerőhiány? Munkaerő monitorozás! – Giller Tamás, Gremon Systems Zrt. kertészet A szabadföldi és üvegházi kertészeti termesztésben egyaránt fontosak az innovációk – fotó: Shutterstock Állattenyésztési szekció • 11:00 – 11:10 Szekciószervezők köszöntője, a szekció ívének ismertetése • 11:10 – 11:25 Precíziós takarmányozás a hatékonyság növelésére; hol vannak még tartalékok? – Dr. Halas Veronika, Kaposvári Egyetem • 11:25 – 11:40 Merj Merni Mértékkel – Czompó Krisztián, Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. • 12:30 – 12:45 Precíziós állattartás – Moldován András, Animalsoft Kft. • 12:45 – 13:00 A költség- és hatékonyságelemzés új útjai az állattenyésztésben – Dr. Pajor Gábor • 13:00 – 13:15 Minőségi tömegtakarmány-gyártás jelentősége és lehetőségei a 21. századi tejtermelő gazdaságokban – Alföldi László, Holstein Genetika Kft. • 13:15 – 13:30 Állattenyésztésben használható IoT megoldások – Horváth Balázs, Invitech Megoldások Zrt. • 13:30 – 13:45 VetAsyst szarvasmarha bendő szonda nemzetközi piacra való bevezetése, elért sikerek – Gesler Péter, Moonsyst Kft. • 13:45 – 14:20 Kerekasztal I. az első előadás-sorozat előadóival • 14:20 – 14:35 Az antibiotikumok kiváltásának lehetőségei az állattenyésztésben – Dr. Jakab Gábor, Biomin Kft. • 14:35 – 14:50 Képfeldolgozó rendszerek felhasználása az állattartásban a betegségek korai felismerése és a gyógyszerhasználat csökkentése érdekében – Nagy Kristóf, Serket Technology LTD • 14:50 – 15:05 Komolyan vesszük az informatikát. Valós megoldások a telephelyeken – Kövesdi József, Senit Kft. • 15:05 – 15:20 Precíziós megoldások a baromfitartás napi gyakorlatában – Kovács Gergő, Poultry-Tech Kft. • 15:20 – 15:35 A precíziós gazdálkodás elveinek alkalmazása a haltermelésben – Dr. Fehér Milán, Debreceni Egyetem • 15:35 – 15:50 A sertés ENAR rendszer és a benne rejlő lehetőségek – az MSTSZ szerepe a feladatellátásban – Fitos Gábor, Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége (MSTSZ) • 15:50 – 16:05 A szakértői alapú hitelezés lehetséges útjai az agráriumban – Fábián Tamás, Ernst & Young Tanácsadó Kft. • 16:05 – 16:35 Kerekasztal II. a második előadás-sorozat előadóival Élelmiszeripari szekció • 11:00 – 11:10 Szekciószervezők köszöntője – Keleti Marcell – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Kulmány István – Agrárgazdasági Kutató Intézet • 11:10 – 11:25 A Vidékfejlesztési Program aktualitásai – fókuszban az élelmiszeripar – Kis Miklós Zsolt, Miniszterelnökség • 11:25 – 11:40 „Na most menjek vagy maradjak?” avagy Az új innovatív technológiák megjelenése okozta kihívásokra adandó válaszlehetőségek az élelmiszeripar szereplői előtt – Éder Tamás, Bonafarm Zrt. • 12:30 – 12:45 Élelmiszeripari kihívások a Pápai Hús Kft-nél – Dr. Vajda Balázs, Pápai Hús Kft. • 12:45 – 13:00 Innovatív és egészségtudatos termékek fejlesztése és gyártása a Fornetti Kft-nél – Dr. Süth Miklós, Fornetti Kft. • 13:00 – 13:15 Innovációs újdonságok a digitalizálódó malomiparban – Dr. Véha Antal, Szegedi Tudományegyetem • 13:15 – 13:45 Kerekasztal-beszélgetés: Éder Tamás – Bonafarm Zrt., Dr. Vajda Balázs – Pápai Hús Kft., Dr. Véha Antal – Szegedi Tudományegyetem, Kis Miklós Zsolt – Miniszterelnökség, Dr. Süth Miklós – Fornetti Kft. • 14:00 – 14:15 Az élelmiszeripari kutatás és innováció fő irányai és a digitalizáció alkalmazási lehetőségei – Berczeli Attila, Dr. Sebők András, Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. • 14:15 – 14:30 Termékek nyomon követése az élelmiszerellátási láncokban egy megvalósult rendszer tükrében – Köves Gergely, TE-FOOD Kft. • 14:30 – 15:00 Hűtött áruk nyomon követése RFID-rendszerekkel – Udvardy István, SMARTFreq Kft. • 15:00 – 15:15 Tendenciák a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar villamosenergia-fogyasztásában – Zarándy Tamás, Századvég Gazdaságkutató Zrt. • 15:15 – 15:30 Sharing economy a mezőgazdaságban – Dr. Biacs Péter, Közért+ Zrt. • 15:30 – 15:45 B2B platformok jelentősége az élelmiszeriparban – Balog Zsolt, Supp.li Kft. • 15:45 – 16:15 Kerekasztal-beszélgetés: Zarándy Tamás – Századvég Gazdaságkutató Zrt., Balog Zsolt – Supp.li Kft., Udvardy István – SmartFreq Kft., Sebők András – Campden BRI Magyarország Kft., Dr. Biacs Péter – Szent István Egyetem, Árokszállási Erik – TE-FOOD Kft.


Létrehozva: 2019.08.19. 15:44
Utolsó módosítás: 2022.07.01. 14:54