Operációkutatási Konferencia 2017

XXXII. Magyar Operációkutatási Konferencia. A konferencia külön szekciókkal tisztelgett az évvel korábban elhunyt Prékopa András, a Rutgers University professzora és az ELTE TTK Operációkutatási Tanszék professzor emeritusa emléke előtt.

A Magyar Operációkutatási konferencia egyúttal hagyományos helyszíne két operációkutatással kapcsolatos díj átadásának is. Az Egerváry Jenő emlékplakettet a Magyar Operációkutatási Társaság (MOT) alapította. Az elismerést az operációkutatás és szélesebb körben az alkalmazott matematika területén sok éven át folytatott eredményes kutató, oktató munkáért, illetve a MOT szakmai tevékenységének tartós, aktív segítéséért lehet elnyerni. Az idei díjazott Komlósi Sándor volt. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának professzora a konvexitás elmélet területén elért kiemelkedő eredményeiért, illetve az operációkutatás területén folytatott jelentős hatású szakmai közéleti tevékenységéért kapta az elismerést. A Krekó Béla díjat a Gazdaságmodellezési Társaság kuratóriuma ítéli oda. Idén Mellár Tamás vehette át az elismerést, ő ugyancsak a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának professzora. A díjat a makromodellezés terén kifejtett hosszú és eredményes kutató- és oktatómunkájával, valamint a Gazdaságmodellezési Társaság munkájában való aktív részvételével érdemelte ki.

Sorozat:
Operációkutatási Konferencia

Időpont:
2017.06.14-06.17

Rendező szervek:

Helyszín:
Cegléd

Főszereplők:
  • Szervező bizottság: elnöke: Jordán Tibor (BJMT) titkára: Mádi-Nagy Gergely (MOT) tagjai: Illés Tibor (MOT) Ligeti Csák (GMT) Program bizottság: Temesi József (GMT) Jordán Tibor (BJMT) Maros István (MOT) Szép Katalin (GMT) titkár: Mádi-Nagy Gergely (MOT)

Egyéb megjegyzés:

A konferenciáról beszámoló itt  található, Mádi-Nagy Gergely szervező titkártól.


Létrehozva: 2017.11.08. 23:29
Utolsó módosítás: 2024.02.16. 09:50