KDFI 2023

Kultúra a digitális forradalom idején – 5.

A műalkotás a digitális sokszorosíthatóság korszakában.

A digitális fordulat átalakította a művészet–alkotás–érték viszonyrendszerét. Új formátumok jelentek meg, új szereplők tűntek fel, és megváltozott a szakértelem vagy a művészi teljesítmény természetről alkotott elképzelésünk. A sokszorosíthatóság és a lemásolhatóság kulcseleme ennek az új ökoszisztémának – miközben a műalkotás fogalma hagyományosan szoros kapcsolatban áll a sokszorosíthatatlanság, az egyediség képzetével (gondoljunk elsősorban a képzőművészetre);, továbbá a művek termelését, terjesztését és fogyasztását a szerzői jogok tiszteletére épülő művészeti piac és intézményrendszer működésén belül képzeljük el. Mi több, e belső ellentmondások mellett szembe kell néznünk azzal a problémával is, hogy a sokszorosíthatóság és korlátlan másolhatóság e mai közegéből szemlátomást hiányzik a stabilitás. Az egy-két évtizeddel ezelőtt elterjedt eszközök a technológia megváltozásával mára sokszor elérhetetlenné válnak: programok, amelyeket nem tudunk elindítani, hordozók, amelyeket nem tudunk lejátszani, jelszavak, amelyeket elfelejtettünk. Egyszóval a digitális formátumok a megőrizhetőség, a kulturális örökség folytonosságának új problémáit vetik fel. A konferencia ennek az átalakulásanak a fejleményeire, percepciójára, értelmezéseire kérdez rá a digitális sokszorosíthatóság és -hatatlanság irányából – a korai jelenségektől a blockchainig és a szemantikus webig.

 

Sorozat:
KDFI

Időpont:
2023.04.27-04.28

Rendező szervek:

Helyszín:
Budapest/Adaptér

Főszereplők:
  • Hermann Veronika (hermann.veronika@gmail.com) Hamp Gábor (gabor.hamp@gmail.com) Bárány Tibor (barany.tibor@gmail.com) - Szervezők
  • Alföldi István (Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium) Ármeán Otília (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) Frazon Zsófia (Néprajzi Múzeum) Hamp Gábor (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Illés Anikó (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) Indig Balázs (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium) Jancsovics Klaudia (Szegedi Tudományegyetem) Maróthy Szilvia (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) Palkó Gábor (Eötvös Loránd Tudományegyetem) Sárközi-Lindner Zsófia (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium) - Meghívott előadók


Létrehozva: 2023.04.18. 16:35
Utolsó módosítás: 2023.04.18. 16:38