INSIDE ITB 2021

Hogy értsd, a digitalizáció mit jelent című ITB konferencia.

A rendezvényről: A magyar zenevilág egyik leggyönyörűbb, leghatásosabb dalának költői szövegét sokszor, sok helyen és különböző körülmények között felhasználták már. Miért is ne tették volna? Sajnos vagy nem sajnos, de az emberi természet már csak olyan, hogy nem feltétlenül tudjuk értékelni azokat a dolgokat, amelyek már megvannak. Sokszor fel sem fogjuk mindennapi lehetőségeink értékét. Mikor változik ez? Nyilván akkor, ha „helyzet van”, és az a már unalomig ismert dolog egyszer csak kritikusan fontossá válik számunkra. Csak úgy, mint a dalban a víz esete a sivataggal. És azt ugye mindenki elismeri, hogy egy pohár víz hőségben sokkal jobban esik? A digitalizációról nagyon sokat hallottunk, olvastunk, és természetessé vált a tudat, hogy szükségünk van rá. El is mondja minden üzleti döntéshozó, ebben nem lehet vita, hiszen modern gondolkodásúak vagyunk, igaz? Na de valóban kihasználjuk a digitalizáció adta lehetőségeket? Csak meghalljuk az információkat, nyugtázzuk, és odébb megyünk vele, vagy pedig tényleg proaktívan hozzányúlunk a témához? És ha már megértettük, akkor valóban arra, úgy és olyan mértékben használjuk, ahogyan azt kellene? Sokan legyintettek már a digitalizációs témakörre mint unalomig lerágott csontra, de a 2020-as év teljesen új nézőpontot nyitott e téren. Valóban rámutatott arra, hogy ki, mennyire alkalmazza az előnyeit, és ki, mennyire felkészült e téren. Hát, voltak sokan, akiket nagyon kellemetlen meglepetés ért az eredmények láttán. 2021-től teljesen új korszak nyílik meg. Az emberek gondolkodásmódja, döntéshozatala és ezzel együtt motivációs preferenciái is drasztikusan megváltoztak. Ebben a változásban, a jövő építésében a digitalizációnak kulcsszerepe van, ez nem is lehet kérdés. De hogyan kell hozzányúlni e témához? Egyáltalán, hogyan lehet „utolérni” a világot e téren, ha mondjuk 2020-ban ébredtünk fel? Vagy ha megfelelő szinten vagyunk ebben, hogyan érdemes tovább lépni? Mi az, amiben a digitalizáció segíthet az új stratégia kiépítése során?

Program:

10:10–10:15  PITCHELNEK AZ INNOVÁTOROK – ITBUSINESS AWARD 2021 Bemutatkoznak az ITB innovációs díjának top jelöltjei 10:15–11:15 A szakmai zsűri shortlistjén szereplő pályázó cégek bemutatják termékfejlesztéseiket, innovatív projektjeiket. Akik a helyszínen bírálnak: Georgiu Achilles, egyetemi oktató, innovációmenedzsment-szakértő; Magyar Gábor, a BME tanszékvezetője; Schopp Attila, az ITB szerkesztője; Sebők Katalin, az NKFIH elnökhelyettese; Vágujhelyi Ferenc, a NAV-ot vezető államtitkár

HUMAN BLOKK Barátom, a robot! 11:15–11:30 Mik a tapasztalatok arról, amikor emberek robotokkal dolgoznak együtt. A cobot a jövőben egyre gyakoribb lesz, de hogyan hat ez a munkamorálra, a munkakedvre, általában hogyan lehet ezt feldolgozni? Keynote előadás Előadás 11:30–11:40 A jövő technológiáit és a cég eddigi működéséből fakadó kultúráját egy mentálisan labilis munkavállaló kiszámíthatatlan módon tudja szétzúzni. Vezetőként az a feladatunk, hogy könnyebben átlendítsük munkatársainkat a nehezebb helyzeteken, mert segítségünkkel képesek lesznek úgy ellátni a napi feladataikat, hogy visszaesne a teljesítményük. Az eredményes változás és az új egyensúly megtalálásának kulcsa, hogy képesek vagyunk rugalmasan váltani a gondolkodásmódok között. Előadó: Szekér Zoltán, OD&IT Változó korban – avagy mi kell az IT-seknek? 11:40–12:10 Pár éve számos tényező mellett még a babzsáktól, csocsótól és a dartstól volt vonzó egy munkahely az (ifjú) informatikusok számára. De a Covid megváltoztatta ezt a helyzetet is. Mit várnak el ma az irodától, kell-e egyáltalán iroda, milyen támogatást várnak az otthoni munkához? Általában mitől lesz vonzó egy munkahely az informatikusok számára? A környezettől? A pénztől? A kihívástól? Kerekasztal-beszélgetés: Bogdán Szilvia, NEXON; Lovas István, Schönherz Iskolaszövetkezet; Berkó Bence, Tech People; Szekér Zoltán, OD&IT DIGITALIZÁCIÓS BLOKK Próbatétel, amin a megfelelés kötelező 12:10–12:40 A digitális világba vezető út megpróbáltatásokkal van kikövezve. Továbbá megújulással és innovatív megoldásokkal. A digitális átalakulás, vagy inkább átalakítás, próbatétel, amin megfelelni kötelező, elbukni végzetes. Kerekasztal-beszélgetés: Bakk József, IDC; Bausz Ákos, Euro One; Gazdag Ferenc, MVM; Tresch András, Quattrosoft Infrastruktúra, automatizáció, konténerizáció! 12:40–13:00 A digitális transzformáció kapcsán nagyon ritkán beszélünk az alap IT infrastruktúra tervezési és üzemeltetési problémáiról, miközben modern alkalmazás környezeteket szinte lehetetlen fenntarthatóan és véges erőforrással működtetni az alap rendszerek nagyfokú automatizációja nélkül. Előadó: Previák Zoltán, Euro One Digitális „szedd magad!” 13:00–13:15 Az evolúciós ugrás akkor sikertelen, ha nem ismered a lépéseket, amelyeket kihagysz vagy ha túl nagyot ugrasz. Nemcsak eredmény szempontjából közel ugyanaz a kettő, de ugyanazokat a hibákat is találjuk a sikertelenség mögött. Az ADAPTO őszi digitális „szedd magad!” akcióban hozza el a szükséges elemeket. Fogjuk meg és vigyétek! Előadó: Egyed Zalán, ADAPTO Merre tart a hazai szoftverfejlesztés? 13:15–13:30 Mérföldkövek a digitális transzformációban és a jövő lehetőségei Előadó: Fauszt Gábor, AutSoft A digitalizációs evolúció lépései, hol tart ma a magyar piac? 13:30–13:45 Előadó: Király István, Gloster Miért egyre népszerűbbek a szoftverrobotok a nagyvállalatoknál? 13:45–14:00 Hazánkban is megindult a szoftverrobotok térhódítása, egyre több sikeres megvalósításról hallhatunk. Az előadás valós példákon keresztül mutatja be, hogy az RPA hogyan tudja hatékonyan támogatni az üzleti területek működését: Amíg a robot precízen és fáradhatatlanul dolgozik akár az egyszerűbb, akár a különösen összetett feladatokon, addig az alkalmazottak a magasabb hozzáadott értékű teendőkre fókuszálhatnak, így segítségével viszonylag könnyen növelhető az üzleti hatékonyság és csökkenthető a kapcsolódó működési költség. Előadó: Takács István, BCA Hungary „Az origami hattyú halála, avagy meddig uralkodik még a papír alapú ügyintézés?” 14:00–14:15 Voltak akik már húsz éve kimondták, hogy pár éven belül eljön a papírmentes iroda kora. A tapasztalatom inkább az volt, hogy a már akkor rendelkezésre álló technológiák is csak évtizedek alatt tudtak megreformálni egy-egy iparágat. Az elmúlt években jelentősen felgyorsult a folyamat leginkább a kormányzati e-ügyintézések terjedésének és a társadalom edukálódásának köszönhetően. Az igazi katalizátornak azonban a jelenlegi pandémiás helyzet bizonyult. Hirtelen olyan digitalizációs projektek élesednek napjainkban, amelyeken legalább 5-10 éve gondolkodik az adott ügyfél vagy az adott iparág. Előadó: Pataki Tamás, Canon Back2school, avagy vissza egy új normába? 14:15–14:30 A szeptember beköszöntével a diákok visszatérnek a személyes oktatáshoz, a szülők viszont egy új, hibrid munkavégzési normába. A 2020-as vírus általi válságban a távmunka és ezzel együtt az irodaeszközök vásárlásának, kihelyezésének és amortizálásának a mértéke jelentősen változott. Emiatt a vállalati tulajdonban lévő eszközök menedzselése egy sokkal komplexebb kihívás lett. Hogyan lehet erre jövőbiztos folyamatokat kialakítani? Miért jelenthet megoldást az Enterprise Service Management? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszol az előadás. Előadó: Simon Anita, Topdesk Rögösek a digitalizáció útjai is 14:30–15:00 A hirtelen felindulásból elkövetett digitális transzformáció bukásra van ítélve. Aki ilyesmibe vág bele, jobb, ha előtte rendet tesz a háza táján: felkészíti IT-szervezetét, alkalmassá teszi az egész céget a változás átélésére, nem lepi meg, hanem felkészülten fogadja, hogy az ügyfél igények formálódása állandó, akkor is folyik, amikor éppen a transzformáció zajlik. Rögös utat választ az, aki vállalkozása, intézménye digitális átformálásába kezd – a többi út viszont járhatatlan. Kerekasztal-beszélgetés: Hazslinszky Ákos, Budai Egészségközpont; Király István, Gloster; Tanka László, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság; Ványa László, KEMP Flowmon IT-BIZTONSÁGI BLOKK Komplex rizikó 15:00–15:30 Vége az arany időknek, amikor egyszerű fenyegetések ellen egyszerű eszközökkel védekezhettünk. A digitalizáció gyorsuló terjedése a kiberbiztonság terén egyre összetettebb kihívások elé állítja a szakértő informatikusokat, akik, ha nem is könnyen, de tudomásul vették, hogy az ő rendszerük sem feltörhetetlen. Igaz, hogy azért még titkon bíznak abban, hogy képesek lesznek átlátni, mi folyik a rájuk bízott infrastruktúra közeli és távoli bugyraiban. Mert nagy lépés a megértés felé, ha láthatjuk, amit meg szeretnénk érteni. Kerekasztal-beszélgetés: Bódis Péter, Magyar Államkincstár; Csinos Tamás, Clico; Horváth Tamás, Brightdea; Török Bálint, Nilfisk EPP? NTA? NDR? EDR? XDR! 15:30–15:40 Hol tartanak most az antivírus megoldások? Az antivírus megoldások evolúcióján keresztül megvizsgáljuk annak egyes mérföldköveit, a fejlett detektáló és reagáló eszközökig bezáróan, összehasonlítva az eltérő megoldásokkal. Előadó: Csinos Tamás, Clico A sikeres információvédelmi stratégia alapjai 15:40–15:50 A cégvezetők figyelemküszöbét átlépték az információvédelmi fenyegetések – szigorodik a jogszabályi környezet, elvárás a szabványos működés, aminek része az adatvédelem. Az ügyfél illetve beszállítói láncok is stabilitást és biztonságot várnak el, amely bizalmat épít, ahol egy esetleges kiberbiztonsági incidens súlyos károkat képes okozni. Tehát a kérdés nem az, hogy az információbiztonság kiemelt szerepet kell, hogy kapjon a céges stratégiában, hanem az, hogy egy döntéshozó hogyan képes a fellépő kihívásokra nagy biztonsággal mégis költséghatékonyan választ adni. Előadó: Horváth Tamás, Brightdea A leggyengébb láncszem 15:50–16:20 A rosszfiúk sem most jöttek le a falvédőről. Csak annyi energiát pazarolnak el arra, hogy megszerezzék félve őrzött üzleti titkainkat, amennyi feltétlenül szükséges. Ha úgy van – és a jelek szerint egyre több esetben van úgy –, nem hozzánk törnek be, hanem valamelyik üzleti partnerünkhöz. Ahhoz, amelyik úgy véli, kicsi ő ahhoz, hogy a nagyoknak kijáró figyelemre méltassák a kiberbűnözők, és tőle lopjanak el olyasmit, ami sokat érhet – nekünk. Aztán olyan is van, hogy nálunk minden rendben, de bekerül a hálózatba valami új, szexi doboz, okosnak tetsző eszköz, amelyért eleinte élünk-halunk, ám később kiderül róla, hogy a behatolni vágyóknak remek pont a rendszerünkbe való belépéshez. Rá kell jönnünk, hogy a bizalmatlanság fél egészség. Kerekasztal-beszélgetés: Gélák Róbert, HungaroControl; Hágen István, Bonafarm; Romics Attila, Balasys PÉNZINTÉZETI BLOKK Agilis szemléletmód a klasszikus projektekben – hogy érdemes nekiállni? 16:20–16:35 Gyakran erőltetjük az agilitást, sokszor olyan szektorokban is, ahol az nehezen adoptálható. Tagadhatatlan, hogy az agilitásban nagyon sok érték van, amit az alkalmazott módszertanoktól függetlenül érdemes megfontolni. Ahol ezek nagy részét szem előtt tartják, ott sikeresek a projektek, akár agilis, akár hagyományos keretek között működnek. Mik a sikertényezők a banki területen? Előadó: Fodor Andrea, Projektcoach Finance & Technology 16:35–17:00 A pénzügyi szektorban valóságos digitális robbanás ment végre, és ma már ezt a nem csak a fintech-cégek testesítik meg. De mi a helyzet a pénzintézeti szektor digitalizációs elvárásaival? Milyen új ICT-technológiák használata iránt érdeklődnek ebben az amúgy alapvetően konzervatív iparágnak számító pénzintézeti világban? Kerekasztal-beszélgetés: Farkas Imre, FORTIX Consulting; Kovács Krisztián, Gránit Bank; Nagyné Agárdi Györgyi, Allianz KORMÁNYZATI BLOKK Keynote előadás 17:00–17:15 Keynote előadó: Dr. Gál András Levente, Digitális Jólét Program Mérlegen az államigazgatási projektek – eredmények és lehetőségek 17:15–18:00 Melyek azok a fejlesztések, projektek, programok, amelyek megvalósultak a 2018-as kormányzati ciklustól, illetve mik azok, amelyeket még tető alá lehet hozni jövő áprilisig? Beszélgessünk a konkrétumokról! Kerekasztal-beszélgetés: Both András, DKF; Jobbágy László, Digitális Jólét Nonprofit Kft.; Szijártó Zoltán, KIFÜ; Vetési Iván, NISZ. Szakmapolitikusok és háttérintézmények vezetőinek párbeszéde az elért eredményekről, kihagyott és még megvalósítható lehetőségekről. DÍJÁTADÓ GÁLA WELCOME RECEPTION 18:00–19:00 DÍJÁTADÓ 19:00–20:00 ITB 2022 Stratégia ITBUSINESS AWARD 2021 díj nyerteseinek felvonultatása TOP 25: a 25 legsikeresebb ICT-menedzser bemutatása „Az év legsikeresebb ICT-menedzsere 2021” díj nyertesének bejelentése A szakmai zsűri tagjai: Beck György, az NJSZT elnöke; Biró Albert, az Infotér főtitkára; Charaf Hassan, a BME-VIK dékánja; Nagy Péter, a HTE operatív igazgatója; Dr. Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára; Sziebig Andrea, az ITB ügyvezetője. Az „ICT-piac Nagykönyve 2021” kiadvány premierje

Időpont:
2021.09.06-09.07

Rendező szervek:
  • ITB

Helyszín:
Budapest/Öbölház

Főszereplők:
  • Bakk József IDC Hungary, Bausz Ákos Euro One, Beck György NJSZT TOP 25 zsűri, Berkó Bence Tech People, , Biró Albert, Infotér TOP 25 zsűri, Bogdán Szilvia NEXON, Both András DKF, Bódis Péter Magyar Államkincstár, Charaf Hassan BME-VIK TOP 25 zsűri, Csinos Tamás Clico, Egyed Zalán ADAPTO, Dr. Solymár Károly Balázs ITM TOP 25 zsűri, Farkas Imre FORTIX Consulting, Fauszt Gábor AutSoft, Fodor Andrea Projektcoach, Dr. Gál András Levente Digitális Jólét Program, Georgiu Achilles egyetemi oktató, Innovációmenedzsment-szakértő ITBUSINESS AWARD zsűri, Gélák Róbert HungaroControl, Hazslinszky Ákos Budai Egészségközpont, Hágen István Bonafarm, Horváth Tamás Brightdea, Jobbágy László Digitális Jólét Nonprofit Kft., Király István Gloster, Kovács Krisztián Gránit Bank, Lovas István Schönherz Iskolaszövetkezet, Magyar Gábor BME ITBUSINESS AWARD zsűri, Nagy Péter HTE TOP 25 zsűri, Nagyné Agárdi Györgyi Allianz, Palencsár Miklós Mentors & Partners Group TOP 25 zsűri, Pataki Tamás Canon, Previák Zoltán Euro One, Romics Attila Balasys, Schopp Attila ITB ITBUSINESS AWARD zsűri, Sebők Katalin NKFIH ITBUSINESS AWARD zsűri, Simon Anita TOPdesk, Szekér Zoltán OD&IT, Sziebig Andrea ITB TOP 25 zsűri, Szijártó Zoltán KIFÜ, Takács István BCA Hungary, Tanka László BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Török Bálint Nilfisk, Tresch András Quattrosoft, Vágujhelyi Ferenc NAV ITBUSINESS AWARD zsűri, Ványa László KEMP Flowmon,, Vetési Iván - Előadók, Zsűri tagok

Egyéb megjegyzés:

A konferencián került átadásra “Az év legsikeresebb ICT-menedzsere 2021” díj.


Létrehozva: 2021.09.01. 09:48
Utolsó módosítás: 2024.02.14. 07:05