HungaroLogo 2011

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság MicroWorlds Logo Szakosztálya immáron tizenötödik alkalommal rendezte meg a HungaroLogo konferenciát, 2011. június 9-én az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán, a Bécsi út 96/b épületének F09 termében. A Logo programnyelvvel és a Logo-pedagógiával foglalkozó szakemberek tanácskozását Nádai László, a Kar dékánja nyitotta meg, majd Csink László egyetemi docens, levezető elnök köszöntötte a megjelent résztvevőket: informatika tanárokat, egyetemi oktatókat, egyetemi hallgatókat és középiskolai diákokat. Elsőként Kovács Győző, a Corvinus Egyetem díszdoktora, az MWL Szakosztály tiszteletbeli elnöke osztotta meg velünk a Logo magyarországi történetével kapcsolatos személyes élményeit, többek közt Seymour Papert-tel való találkozásáról és munkakapcsolatáról. A hazai tanácskozáson a korábbi években is rendszeresen részt vettek a szakma neves külföldi képviselői. Így például a HungaroLogon mutatták be először hazánkban a népszerű Comenius Logot. Többször volt meghívott előadónk Gerald Futschek Logo-szakértő, az Osztrák Számítógép-tudományi Társaság egyik vezetője, avagy a Szófiai Egyetem Matematika Karán oktató Pavel Boytchev. Nagy örömünkre, idén három külföldi előadót hallgathattunk meg angol nyelven. Elsőként Mike Philip Doyle (Egyesült Királyság), az EuroLogo konferenciasorozat alapítójának Prefrontális kapcsolatok című előadása győzött meg minket arról, hogy a teknőc-geometria alkalmazása milyen fontos szerepet játszik a képességfejlesztésben, szövegeinek kezelése pedig az általános iskolában az írásbeliség elsajátításának hatékony segítője.

Sorozat:
HungaroLogo

Időpont:
2011.06.09-06.09

Rendező szervek:

Helyszín:
Budapest

Kiadvány adatai:

Sokszorosított kiadvány készült.

 


Létrehozva: 2018.06.19. 16:20
Utolsó módosítás: 2024.02.14. 11:22