Gita konferencia 2021

A XVI. gita Műszaki Térinformatika Egyesület és a konferencia közel 30 éves története során a térinformatika és adatkezelés technológiája sokat változott. Míg korábban a szolgáltatások technológiai modernizációja mellett, a digitális adatfeldolgozás bevezetése jelentették a fő kihívást, ma az üzleti és államigazgatási felhasználók a folyamatosan változó üzleti környezettel, a szűkös erőforrásokkal párosuló fokozódó fogyasztói elvárásokkal, a klímaváltozás, a környezetszennyezés, és a 4. ipari forradalom hozta, mindennapi életünket alapjaiban átalakító, átfogó digitalizáció kapcsán felvetődő problémákkal szembesülünk. A 2020-as év a közműszektor, az államigazgatás hazai átalakulása, de különösen a világot sújtó járvány miatt különösen megnehezítette mindannyiunk életét, munkáját, és átírta még a 2021-es évre vonatkozó terveinket is. Ezért a korábbi évek gyakorlatától eltérve, a soron következő 2021 évi konferenciánkat on-line formában tartjuk. A konferencia eseményeit stúdióból fogjuk sugározni, ahonnan az előadásokat közvetítjük és az azokat követő vita, hozzászólások moderátorai irányítják a rendezvényt. Az előadók részben maguk jelennek meg a stúdióban, vagy előre elkészített előadás filmeket vetítünk amelyeket követően az előadók akár személyesen, akár on-line reagálhatnak a nézők kérdéseire, felvetéseire.

PROGRAM

10.00 | Köszöntő Bakonyi Péter, gita Műszaki Térinformatika Egyesület elnök

10.05 | NETinv – megoldás a távközlési szolgáltatók feladataira Takács Zoltán, NETVisor Zrt.

10.25 | Adatvezérelt eszközgazdálkodás Szűcs Péter, Geometria Kft.

10.45 | Nagy pontosságú GIS adatgyűjtők Varga Zoltán, Geomentor Kft.

11.05 | A nyomvonalkeresés és a digitális térkép jelentősége napjainkban Pásztohi Péter, Megger Hungária Kft.

11.25 | Drón képek feldolgozása a nyílt forráskódú Giwer programcsomaggal Dr. Elek István, Cserép Máté, ELTE Informatikai Kft.

kiállítók reklámfilmjeinek bemutatása

12.00 | Felhős idők, avagy mit kezdjünk egy pontfelhővel a QGIS és CloudCompare programokban Dr. Siki Zoltán, BME Általános és Felsőgeodézia Tanszék

 

Sorozat:
Gita

Időpont:
2021.06.16-06.16

Rendező szervek:
  • gita Műszaki Térinformatika Egyesület

Helyszín:
Online tér

Kiadvány adatai:

A konferencia előadásai itt olvashatók.


Létrehozva: 2021.06.25. 12:00
Utolsó módosítás: 2023.02.27. 23:23