e-Hód 2021

A szervezők 2021 novemberében a tizenegyedik alkalommal hirdették meg az e-Hód versenyt, a BEBRAS (nemzetközi informatikai és számítógép-készség-verseny) nemzetközi versenymozgalom részeként. Tíz évvel ezelőtt, 2011-ben mindössze mintegy 2000 diák vett részt a versenyen, 2018 óta azonban már folyamatosan 20 ezer fölött van a versenyzők száma.  2021-ben számuk 33 000-re növekedett.

Az online zajló, 45 perces időtartamú, feleletválasztós feladatok megoldásából álló versenybe öt korcsoportban kapcsolódhattak be az érdeklődő diákok a 4. osztályos „kishódoktól” a 11-12. osztályos „seniorokig”. A részvételre több mint egy héten át, tanórai keretek között volt lehetősége a diákoknak. Az életkori csoportok közül a 7-8. osztályos és 9-10. osztályos tanulók körében volt a legnépszerűbb idén az e-Hód. Az ebbe a korcsoportba tartozó „kadétok” közül a több mint 8000 indulóból közel ötvenen végeztek az első helyen, elért pontszámaik alapján.

Sorozat:
e-Hód

Időpont:
2021

Rendező szervek:

Helyszín:
Budapest/online

Főszereplők:
  • Pluhár Zsuzsa - Főszervező

Résztvevők száma:
33000

Egyéb megjegyzés:

e-Hód Archivuma megtekinthető itt.


Létrehozva: 2020.11.26. 13:29
Utolsó módosítás: 2022.07.01. 19:58