CINTI 2015

16th IEEE International Symposium on Computational Intelligence and Informatics.

A 2000-ben Rudas Imre professzor kezdeményezésére megszületett tudományos találkozó, – miszerint teret és lehetőséget kellene teremteni a „Computational Intelligence” témakörben oktató, kutató és nagyszerű eredményeket elérő tudósoknak – napjainkra sikeres nemzetközi tudóstalálkozóvá vált. A tudományos tanácskozás fő tematikáját három tudományterület, a „Soft Computing”, az „Intelligent Techniques” és a „Computational Intelligence” alkotta. A konferenciát jelentős nemzetközi érdeklődés övezte, összesen 15 ország – köztük számos távoli ország, így Mexikó, Japán, Tunézia, Görögország, Törökország, Finnország – kutatója regisztrálta magát. A 3 plenáris előadás mellett, 15 szekcióban, 57 szakmai prezentációt, 38 bemutatott előadást és 19 posztert tekinthettek meg a résztvevők. Külön szekcióban nyílt lehetőség a PhD hallgatók kutatási eredményeinek bemutatására. A szervezők az idei konferenciát az Óbudai Egyetem professzora, Dr. Horváth László 70. születésnapi köszöntésének szentelték. A tanácskozást Prof. Dr. Rudas Imre, a konferencia elnöke nyitotta meg, és köszöntötte Prof. Dr. Horváth Lászlót, aki plenáris előadását „In the Main Stream of Emerging Engineering” címmel tartotta. Az ezt követő plenáris előadásában Dr. Hamido Fujita, az Iweta Prefectural University professzora „Risks-Forcast@People-in-Clouds: Big Databased Clouds Healthcare and Risk Forecasting based on Subjective Intelligence” címmel mutatta be legújabb kutatási eredményeit, amelyet Dr. Ildar Batyrshin, a Kazan State Technological University professzora „Constructing Non-Statistical Association Measures on the Sets with Involution and Similarity Measure„ című prezentációja követett.

Sorozat:
CINTI

Időpont:
2015.11.19-11.21

Rendező szervek:

Helyszín:
Budapest

Főszereplők:
  • J. Fodor, Óbuda University, Budapest C. L. Philip Chen, Univ. of Macau B. M. Wilamowski, IEEE Division II - Honorary Chairs
  • R. Fullér, HFA President L. T. Kóczy, HFA Honorary President - Honorary Committee
  • Rudas Imre - General Chair

Kiadvány adatai:

2015 16th IEEE International Symposium on Computational Intelligence and Informatics (CINTI 2015) . Proceedings of a meeting held 19-21 November 2015, Budapest, Hungary.

ISBN: 9781467385190. Institute of Electrical and Electronics Engineers ( IEEE )

Résztvevők száma:
15 országból, 15 szekcióban

Előadások száma:
104 előadás és poszter


Létrehozva: 2018.02.04. 17:05
Utolsó módosítás: 2018.02.04. 19:44