Csaba László

NJSZT kitüntetés:
1987: Kalmár-díj
2015: Életmű-díj - Laudáció

Az ELTE Természettudományi Karán 1958-ban végzett fizikusként. Első munkahelye a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár Mikrohullámú Fejlesztési Osztálya, ahol gyártmánytervezőként dolgozott.

1974-ben az MTA Akadémiai Számítóközpontban a számítógép-hálózati kutatások vezetője volt; 1989-re létrehoztak egy, a nemzetközi szabványoknak megfelelő X.25-ös adathálózatot, amely része lett a nemzetközi X.25-ös hálózatoknak. Ez segítette annak a gerinchálózatnak a létrejöttét, amely megalapozta az internet szolgáltatás elterjesztését Magyarországon. Az Információs Infrastruktúra Fejlesztés (IIF), később a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztés (NIIF) Program Műszaki Tanácsának elnöke.

Megosztott Széchenyi díjat kaptak 1993-ban Bakonyi Péterrel együtt a tudományos kutatás, a műszaki fejlesztés, a felsőoktatás és a közgyűjtemények országos információs infrastruktúrájának fejlesztése és alkalmazása terén elért eredményeikért.


Létrehozva: 2018.06.17. 09:29
Utolsó módosítás: 2018.09.21. 17:14