Géher Károly

Diplomájának megszerzése után a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) a Simonyi Károly vezette Elméleti Villamosságtan Tanszéken kezdte oktatói pályafutását. 1957-ben a Vezetékes Híradástechnika Tanszékre (későbbi nevén Távközlési és Médiainformatikai Tanszék – TMIT)  került, és a “Lineáris hálózatok” általa klasszikussá tett tantárgyával új rendszerezési elvet és ezáltal új pedagógiai módszert vezetett be.
Több évtizedes kapcsolatot alakított ki az iparral és az ipari kutatással, elsősorban a Távközlési Kutató Intézettel (TKI), ahol 1957 és 1967 között mellékállásban, tudományos főmunkatársként is tevékenykedett.
Amikor a klasszikus hálózatelmélet rendszerezését befejezte, a hálózatelmélet új kihívása, a tolerancia analízis felé fordult. Ezt a kérdéskört tudományos igénnyel világviszonylatban először állította középpontba, és leglényegesebb elemeit ő fogalmazta meg tankönyvében. Máig a téma első és legelismertebb “új klasszikusaként” tartják számon világszerte.
A Mirocoll magyar színhelyű konferencia-sorozat koncepcionálásának és 1959-es elindításának egyik meghatározó személye volt (ezzel Magyarország visszakerült a II. világháború utáni nemzetközi híradástechnika világtérképére).
Az 1960-as évtized végefelé évenkénti tanulmányokba kezdte gyűjteni és katalogizálni az egyes években elkészült elektronikai vonatkozású számítógépprogramokat (a katalógusok a Híradástechnika folyóiratban jelentek meg: pl. 1968. évi 6. sz.; 1969. évi 8. sz.).

Tudományos pályája gyorsan ívelt felfelé: 1962-ben a tudományok kandidátusa (mikrohullámú rendszerek csoport-futási ideje témájú disszertációval); erre alapozva a Dr. univ. cím birtokosa lett (1963). 1973-ban a lineáris hálózatok érzékenysége témában írt disszertációjával a tudományok doktora.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 1993-ban az Eötvös József Koszorú adományozásával folyamatos véleménynyilvánításra kérte fel a műszaki tudományok minden vonatkozásában. Az MTA Távközlési Rendszerek Bizottságának 1984 és 1993 között elnöke volt, majd folyamatosan a Bizottság tagjaként tevékenykedett.
Kiváló kutatói-oktatói teljesítményét több országos elismerés is jelzi: így a “Kiváló pedagógus” kitüntetés 1991-ben; a Szent-Györgyi Albert díj 1998-ban.

1959 óta tagja volt a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületnek (HTE). Volt elnöke az egyesület Külügyi Bizottságának, a Díjbizottságának és az Etikai Bizottságának, és haláláig az Elnökség választott tagjaként segítette az egyesület tevékenységét.
Az 1992-es távközlési törvény által létrehozott Távközlési Mérnöki Minősítő Bizottság első elnökeként tevékenykedett két cikluson át (1993 – 1999).
Az Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) Fellow-ja; az URSI (Union Radio Science International) Magyar Nemzeti Bizottságának tagja, titkára, majd elnöke volt (1966 – 1988); az URSI nemzetközi szervezetében más funkciók mellett a szakmai C szekciónak (Signals and Systems) is elnöke volt.

Az említetteken kívüli további jelentősebb kitüntetései: Pollák-Virág díj (HTE, 1961); Puskás Tivadar díj (HTE, 1967 és 1997); HTE Aranyérem (HTE, 1989); 50 éves jubileumi díj (HTE, 1999). 1998-ban sokirányú és minden irányban kimagaslót alkotó tudósi tevékenysége alapján Széchenyi díjjal (magyar állam) tüntették ki.