Kálmán Rudolf (Rudolf E. Kalman)

A második világháború idején, 1943-ban került az Egyesült Államokba. 1953-ban a cambridge-i MIT-n (Massachusetts Institute of Technology – Massachusetts-i Műszaki Egyetem) szerzett villamosmérnök BSc, majd MSc diplomát (1953,  1954).
1954/1955-ben a DuPont de Nemours Inc. vegyipari vállalatnál, 1955-től 1957-ig a New York-i Columbia Egyetemen kutatott; utóbbin szerzett PhD fokozatot 1957-ben.

1957-1958-ban az IBM poughkeepsie-i (New York állam) kutatólaboratóriumának vezető mérnöke volt, majd 1958-tól 1964-ig a baltimore-i (Maryland állam) Research Institute for Advanced Studies intézetben végzett tudományos munkát – előbb mint kutató matematikus, majd mint kutatási igazgatóhelyettes.

1964-től 1971-ig a Stanford Egyetem (Stanford, Kalifornia) villamosmérnöki, mechanikai és operációkutatási tanszékein oktatott.
1971-től 1992-ig a Floridai Egyetem (Gainesville, Florida) kutatóprofesszora volt; egyszersmind az egyetem Matematikai Rendszerelméleti Központjának igazgatói tisztét is betöltötte. 1969 és 1972 között rendszeresen járt a franciaországi Fontainebleau-be, ahol a Mines ParisTech főiskola Automatizálás kutatási központjának tudományos tanácsadója volt. Ezzel párhuzamosan 1973 és 1997 között a zürichi műszaki egyetem, az ETH (Eidgenössische Technische Hochschule – Szövetségi Műszaki Főiskola) matematikai rendszerelméleti rendes egyetemi tanára; nyugdíjazását követően professor emeritusa volt.

Munkássága kiemelkedően jelentős a matematikai eljárások szabályozáselméleti és folyamatirányítási rendszereknél történő alklamazásában és az operációkutatásban: így a műszaki műveletek vezérléséért, szabályozásáért és ellenőrzéséért felelős irányítórendszerek matematikai szempontú algoritmizálásában, illetve a sztochasztikus rendszerek matematikai módszerek alkalmazásával történő elemzésében.
Tudományos pályafutása elején sokdimenziós állapottérmodellekkel foglalkozott, ezekre axiomatikus elméletet is kidolgozott. (A kvadratikus Ljapunov-függvényből kiindulva elemezte és továbbfejlesztette a lineáris dinamikus rendszerek elméletét; majd rendszerelméleti kutatásai során bevezette Constantin Carathéodory variációszámítási eljárásait az optimális irányításelmélet matematikai módszertanába, és tisztázta a kapcsolatot a Pontrjagin-maximumelv és a Hamilton–Jacobi–Bellman-egyenlet között.)
1960/61-ben Richard S. Bucyval kidolgozta legjelentősebb tudományos eredményét: a matematikai statisztikai szűrés elméleti alapját, és ezen keresztül a nemlineáris diszkrét rendszerek állapotterére alkalmazható matematikai eljárás, a Kálmán-szűrő elvét. (Ennek segítségével a különféle adatsorokból kiszűrhető a „zaj”, s hiányos információk esetében is – rekurzív paraméterbecsléssel – megállapítható az adott rendszer időállapota.) Ezt az eljárást első ízben az amerikai ember nélküli Hold-szondák berendezéseinél alkalmazták 1963-ban; de a Kálmán-szűrő és későbbi kiterjesztései fontos szerepet töltenek be többek között a repülő szerkezetek, a repülésirányítás, a navigáció, a célkövető radarok vezérlőrendszereiben, meteorológiai előrejelzéseknél, de például közgazdasági idősorok számításánál is; ott találjuk az autókban, repülőgépekben, okostelefonokban, létfenntartó orvosi berendezésekben, nagy szolgáltató rendszerekben.
Az 1960-as évek közepétől kutatásai homlokterében a rendszermodellezés és az algebrai rendszerelmélet állt (egyebek mellett kimutatta a nemlineáris dinamikus rendszerek elméletében a modern algebra alkalmazhatóságát).

1991 óta volt tagja az amerikai Nemzeti Mérnöktudományi Akadémiának (National Academy of Engineering); 1993 óta az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiának (American Academy of Arts and Sciences); és 1994 óta az Amerikai Tudományos Akadémiának (National Academy of Sciences). 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti; 1989-ben a Francia Természettudományi Akadémia külső tagjává választották; emellett külső tagja volt az Orosz Tudományos Akadémiának is. Számos egyetem tiszteletbeli doktora (így: Heriot-Watt University, Edinburgh, Egyesült Királyság, 1990-ben; Politecnico di Milano, Milano, Olaszország, 2012-ben); az Óbudai Egyetem (ÓE) is őt választotta legelső díszdoktorává (2010. június 30.). Tagja volt az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete (SZTAKI) tudományos tanácsának. 2012-ben tagja (Fellow) lett az Amerikai Matematikai Társaságnak (American Mathematical Society).

Megkapta az IEEE (Institute of Electrical and Electronics Engineers – amerikai Villamos- és Elektronikai Mérnöki Társaság) Érdemérmét (Medal of Honor), (IEEE, 1974); a Centennial Medal-t (IEEE, 1984); a “Fejlett technológiák” kategóriában elsőként kapott Kiotó-díjat (Kyoto Prize in Advanced Technology), (Inamori Foundation, Japán, 1985); a Leroy P. Steele-díjat (American Mathematical Society, 1987); a Richard E. Bellman Control Heritage Díjat (American Automatic Control Council – Amerikai Automatikus Vezérlés Tanács, 1997); a Charles Stark Draper Díjat (National Academy of Engineering, 2008); a Nemzeti Tudományos Érmet (National Medal of Science) Barack Omaba amerikai elnöktől (2009).