IBM mágneslemezes adattárcsalád
Az International Business Machines Co. (IBM) 1962-től gyártott különböző számítógépeihez cserélhető-mágneslemezes adattárolókat, először az alábbiakban ismertetendő – formája miatt a köznyelvben “mosógépnek” becézett – 1311 kódszámú meghajtót (kép), amely az IBM 1316 típusjelű mágneslemezen kétmillió karakter tárolására volt alkalmas.
A fejlődés azonban nem állt meg, az 1311-es utóda a már byte-os rendszerű és a 360-as számítógépcsaládhoz igazított 2302 és 2305 volt, ezeket a hosszú életű 7,25 MB kapacitású 2311 követte, amely az ESZR modell-mintája is lett. A csúcsot 2314-es, egyenként 30 MB kapacitású – szekrényes, fiókos kialakítása után “pizzasütő”-nek csúfolt – rendszer képviselte.
Használat
Nagy mennyiségű adat gépfüggetlen tárolása
Különböző IBM számítógépek mellett működtek, bár az 1311 modellt eredetileg az IBM 7000-es és az IBM 1400-as számítógép-rendszerekhez használták.
Magyarországon az első példányt a Kohó- és Gépipari Minisztérium KGM vásárolta, 1440-es számítógépéhez.
Felépítés
A meghajtó függőleges tengely körül 1500 rpm sebességgel pörgette a lemezcsomagot (IBM 1316), amely hat, 36 cm átmérőjű lemeztárcsából állt, ezeken 10 lemezoldalt használtak adatrögzítésre.
Az író/olvasó fejek közös vízszintes tengelyen nyúltak be a lemezek közé, és körgyűrű alakú sávokban írták, illetve olvasták az adatokat. A sávok szélességét a fejek mérete, távolságukat a fejek pozíciója határozta meg, amit egy léptetőmotor állított be.
Kétféle meghajtó létezett: az elsődleges-típusúak kb. 30 cm-rel szélesebbek voltak a másodlagosoknál, mert a közös működéshez szükséges vezérlőművet és tápegységet is tartalmazták.
A lemezcsomagot az alsó hordtányérra illeszkedő műanyag búra borította. A csomagot a búra tetején levő kar elfordítása után lehetett leemelni a hordtányérról és (búrástól) rásüllyeszteni a meghajtó függőleges tengelyére, majd a kar visszafordításával rögzíteni.
Az adatátviteli sebességet döntően az író/olvasó fejek pozicionáláshoz szükséges időtartam határozta meg.
Működés
Indításkor — a lemezcsomag megfelelő behelyezése után — a lemeztár fedele automatikusan lezáródott és a légbefújással létrehozott túlnyomásos légtérben légpárna keletkezett az író/olvasó fejek és a lemezek között, megakadályozva a nemkívánatos súrlódást.
Mindegyik lemezoldalon 100, egyenként 20 szektorra osztott adatsáv, szektoronként pedig 100 karakterhely volt; így egy lemezcsomagon összesen 2 millió karaktert lehetett tárolni, — a lemezcsomagok száma viszont korlátlan volt.
Az adattárolás és -visszakeresés négy módon történhetett:
- Közvetlen keresés: a fejek minden keresési művelet után automatikusan visszaálltak a 0. (tartalomjegyzék) sávra, amelyhez csak az oprendszer férhetett hozzá
- Gyors vizsgálat: a lemez gyors végigolvasása azonosítók vagy feltételek keresése végett
- Átfedéses keresés: egy kereső, majd találat után egy író/olvasó utasítás egymás utáni végrehajtása
- Sávos felírás: az adatok felírása egy sávra szektorok helyett egyetlen rekord formájában, a tárolókapacitás növelés céljából
A működésről részletesebben: IBM 1311 (videóval)
Programkészlet
Az adattároló vezérművét a mindenkori operációs rendszer irányította
Nem voltak
Történeti érdekességek
Ez volt az első mágneslemezes adattároló, amely a lemezek könnyű cseréje révén lehetővé tette az „offline” adattárolást, viszonylag kis helyfoglalással. Igaz, a csere és a tárolás során fokozott óvatossággal kellett ügyelni a pormentes környezetre, mert a lemezek elektrosztatikus úton könnyen szennyeződhettek.
Reklámértékük is nagy volt, mert a lemezcsomagok csak IBM gyártmányú meghajtókkal voltak kompatibilisak, így ilyenek felé terelték a felhasználókat.
Források
IBM mágneslemezes adattárak fejlődéstörténete (angol)
Létrehozva: 2016.07.17. 22:50
Utolsó módosítás: 2021.10.22. 14:21