Jékel Pál

Születési dátum:
1932.11.02.
Születési hely:
Debrecen
Halálozási dátum:
2014.07.23.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár - KLTE - 1955.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - 1974 - KLTE

    Öt éven át egy középiskolában tanít. 1960-tól a Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) Matematikai Intézetében félállású oktató, majd 1960-tól a Geometriai Tanszéken tanársegéd.

    1961-től az egyetem vezetője kijelöli a számítástechnika elsajátítására: három féléven át az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjában (KKCS) folytatja tanulmányait az M-3 számítógép mellett. Ez után rábízzák a KLTE matematikus és matematika tanár szakos hallgatói számítógép-ismereti tantárgyainak kidolgozását és az oktatás megszervezését. 1971-ben az egyetem kap egy ODRA 1204 típusú számítógépet, majd 1976 után egy R-30, majd egy R-55M középgépet. A két utóbbi gép beállítását már a Számoló Központ vezetőjeként irányítja. Kezdetben tanfolyamokat tart oktatóknak, hallgatóknak és a gyakorló iskola tanulóinak. Közben újabb számítástechnikai tárgyak tematikájának kidolgozásában vesz részt, és részben saját tanítványaiból kialakítja az egyetemen hatékony számítástechnikai bázisát.

    1974-ben egyetemi doktori fokozatot szerez magyar nyelvű szövegek számítógépes feldolgozása témában. 36 közlemény (társ)szerzője – ebből 2 könyv, 8 jegyzet.

    1989-1994 között a KLTE Természettudományi Kar (TTK) Dékáni Hivatal Igazgatási Osztályának vezetője. 1994-es nyugdíjazása után az egyetemen marad; többek között szerkesztője az .európai akkreditáció anyagának (1996), a TTK intézetfejlesztési tervének (2000), valamint „A Történelmi Intézet” 9 kötetének (2000-2006).

    Az egyetemen évekig Intézeti-, Kari- és Egyetemi Tanácstag, számos bizottság tagja. Részt vesz a hallgatók (középiskolás és felsőfokú) versenyeinek szervezésében és lebonyolításában. A NJSZT Hajdú-Bihar megyei Szervezetének társelnöke (15 évig), a NJSZT Országos Elnökség tagja (8 évig). A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Hajdú-Bihar Megyei Szervezete vezetőségi tagja, a Természettudományi Ismeretterjesztő Társaság (TIT) Debreceni Szervezete Matematikai Szakosztályának vezetőségi tagja, majd elnöke.

    Kitüntetései: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1973); Hatvani István MTESZ megyei díj (1982); Munka Érdemrend ezüst fokozat (1986); TIT Aranykoszorús jelvény (1988); KLTE TTK Emlékérem (1994); TTK 50 éves jubileumi emlékplakett (1999); Kossuth Lajos Emlékérem (2002); Életmű-díj (NJSZT, 2012).


    Létrehozva: 2016.05.21. 11:12
    Utolsó módosítás: 2024.04.18. 12:03