Bakos Tamás

Születési dátum:
1937.
Születési hely:
n.a.
Halálozási dátum:
1998.
Végzettség, szakképesítés:
  • alkalmazott matematikus - ELTE - 1959.

  • Az egyetem elvégzése után egyik alapító tagja a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) 1959-ben megalakult Elektronikai Csoportnak, amely 1963 végén átalakul KSH Számítástechnikai Laboratóriummá. Elsőként az Ural-1 és Ural-2 gép programozását, majd a Minszk-2 gép programozását sajátítja el, ellátva az új munkatársak oktatását is. Szerzője a Minszk-2 programozási kézikönyvnek. Az 1965-ös átszervezés során a KSH felügyelete alatt működő Számítástechnikai Ügyvitelszervező Vállalathoz (SZÜV) kerül.

    A SZÜV-ben már több lehetőség kínálkozik számára az IBM, ICL és Gier számítógépek fordítóprogramjainak megismerésére, amely a későbbiekben szakterületévé válik. A 60-as években további számítástechnikai könyvek szerzője (COBOL, PASCAL, az új PASCAL generáció és operációs rendszerek).

    Az egyetemi oktatásban is részt vesz. Amikor pl. 1961-ben a BME Építészmérnök Kar az oktatók számára ALGOL 60 programozási tanfolyamokat szervez, a meghívott előadók között Bakos Tamás is szerepel (Kiss György és Lőcs Gyula mellett).

    A KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalata (SZÜV) után az Információ Feldolgozási Laboratórium (Infelor) Programozási Rendszerek Főosztályának helyettes vezetője, majd a Számítástechnikai Kutató Intézetben (Számki), később a Számítástechnika Alkalmazási Vállalatnál (Számalk) ugyanilyen pozíciót lát el. Ez után átkerül az Számalk Oktatási részleghez és oktatási tevékenységét a Gábor Dénes Műszaki Főiskolán (GDF) is folytatja.

    És ami még fontos
    • Hobbi: vitorlázás.

    Létrehozva: 2016.06.18. 17:51
    Utolsó módosítás: 2023.11.18. 14:44