A rovat célja a Magyarországon készült, vagy jelentős alkalmazásra, felhasználásra talált informatikai termékek összefoglaló bemutatása.

Terméknek tekintjük mindazokat a jelentős hazai szellemi hozzájárulással létrehozott megoldásokat, hardvereket, szoftvereket, és alkalmazói rendszereket, melyeket a számítástechnika területén kidolgoztak és alkalmaztak.

A feldolgozás első fázisában a rendszerváltásig, (azaz 1990-ig terjedő időszakban) készült termékekről gyűjtöttük az adatokat, melyeket igyekeztünk egységes formában összefoglalni. A termékleírások nagy részét az Óbudai Egyetem hallgatói készítették, a  “Fejezetek az információ-technológia kultúrtörténetéből” című tantárgy keretében.  Az összefoglalók szakértői lektorálása még nem készült el. Amint ez is megtörténik, a lektor nevét is fel fogjuk tüntetni.

Külön listában felsoroljuk a szegedi Informatika Történeti Kiállításban (ITK) szereplő termékeket. A leírásokat a kiállítás munkatársai késztették.

Az alábbi Termékek gomb megnyomásával egy táblázatot találunk, alfabetikus sorrendben felsorolva a termékek neveit,  hivatkozásokat az Adattár többi rovatára és többek között az Informatikai Történeti Kiállítás (ITK) tárgyaira.  Mód van különféle kigyűjtési, válogatási szempontok megadására.  Ha egy termék nevére kattintunk, akkor egy adatlap formájában megjelennek az illető termék legfontosabb adatai (ha ezeket sikerült már begyűjteni), ill. a termékkel kapcsolatos további információkra való hivatkozások.

A felsorolásban a teljességre törekszünk (bár jelenleg még csak zömében hardverekről vannak adataink), ezért már most is helyet kapnak olyan termékek, amelyekről még nincs,vagy nagyon hiányosak az adataink.

Az információk további gyűjtéséhez, és a meglévők pontosításához kérjük a kedves olvasó segítségét. Ezt megteheti az alábbi információs űrlap kitöltésével, kibővítésével, vagy az információkat ismerő releváns személy elérhetőségének megadásával. Javaslatokat is szívesen fogadunk.

 


 

Recent Posts

  1. Elhunyt Kőhegyi János Hozzászólások kikapcsolva
  2. Elhunyt Iványi Antal Hozzászólások kikapcsolva
  3. Koszorúzás Neumann János halálának 60. évfordulója alkalmából Hozzászólások kikapcsolva
  4. Alföldi István az InfoRádióban Hozzászólások kikapcsolva
  5. 13. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny Hozzászólások kikapcsolva
  6. Infobál 2017 Hozzászólások kikapcsolva
  7. Virtuális kiállítás az NJSzT és a MaNDA együttműködésében Hozzászólások kikapcsolva
  8. Beszámoló a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület szakmai fórumáról Hozzászólások kikapcsolva
  9. Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társaságának (KÉPAF) 11. konferenciája Hozzászólások kikapcsolva