Tarján Rezső

Születési dátum:
1908.01.06.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
1978.12.21.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus
  • Tudományos fokozat:
    MTA doktora

    1947-től az Egyesült Izzóban dolgozott, majd rövid ideig a Híradástechnikai Iparigazgatóság vezetője volt. Az ötvenes évek elejétől a Posta Kísérleti Állomás helyettes vezetőjeként tevékenykedett, egészen 1953 februárjáig. Valószínűleg itt találkozott Nemes Tihamér postamérnökkel, akiben a hazai kibernetikai kutatások úttörőjét tiszteljük.

    1955 elején az MTA Méréstechnikai és Mérésügyi Intézetben a részére megalakított Számológép Osztály vezetője, majd az ugyanebben az évben megalapított MTA Kibernetikai Kutatócsoport (KKCS) tudományos igazgatóhelyettese volt. (Mint ismeretes, a KKCS-ben építik meg az első magyar elektronikus számítógépet, az M-3 gépet – szovjet tervek alapján.)

    A NSZT első, alapító elnöke. Később megszerezte a Műszaki tudomány doktora címet. A hatvanas években előbb a BME Híradástechnikai Tanszékén, majd az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságban (OMFB) dolgozott.

    Kiemelkedő érdeme, hogy az1950-es évek második felétől fokozatosan, ahogy a helyzet engedte, megismertette a hazai szakmai közvéleményt a kibernetika, az információ- és a kommunikációelmélet, az automaták általános és logikai elméletének számos eredeti eredményével és olyan klasszikusaival, mint Neumann János, M. Turing, C. E. Shannon, A. Kolmogorov és Norbert Wiener. 1958-ban jelent meg alapműve, a „Gondolkodó gépek”.

    Nevét a NJSZT által az informatika oktatásban kiemelkedő emberek számára adományozott díj viseli.

    1976-ban az NJSZT Neumann-díjjal tüntette ki.

    És ami még fontos
    • 1953. februárban hamis vádakkal bebörtönözték. A Kozma utcai gyűjtőfogház kutató- és fejlesztőintézetében, a KÖMI 401, Általános Épület és Géptervező Irodában találkozott Edelényi László gépészmérnökkel és Hatvany József villamosmérnökkel. Miután kidolgozták egy elektronikus számoló berendezés megépítésének a vázlatát, Tarján Rezső két levelet írt az MTA III. (matematikai és fizikai) osztályának, amiben ajánlatot tett egy digitális vagy analóg számítógépnek a börtönben való megtervezésére és a börtönön kívüli kivitelezésére. (Válaszlevélről nincs tudomásunk.) 1955 elején szabadult.

    Létrehozva: 2016.04.22. 22:13
    Utolsó módosítás: 2024.03.25. 11:01