Jancsó Ferencné Lackner Györgyi

Születési dátum:
1936.12.18.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • alkalmazott matematikus - ELTE - 1959.
  • matematika szakos tanár - ELTE - 1959.

  • Az egyetem befejezése után 1959-1963 között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Számítástechnikai Laboratóriumában csoportvezetőként elsősorban operációkutatási feladatokkal foglalkozott. Az elsők között tanított a Számítástechnikai Oktatási Központban (Számok); a MINSZK2 programozása című számítástechnikai szakkönyv és jegyzet elkészítése is erre az időszakra esik.

    1963-1970 között a KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat (SZÜV) Műszaki alkalmazások számítógépes osztályát vezette. Feladatai révén került kapcsolatba az Út-, Vasúttervező Vállalattal (UVATERV), ahol 1970-től osztályvezető, majd 1992-ig főosztályvezető volt.

    Az UVATERV-ben megszervezte és működtette a különböző mérnöki szakágak számítógépesítését. Az országban elsőként vezette be, hogy a tervdokumentációk rajzi részét is géppel készítsék a tervezők (CAD: Computer-aided Design). Ezt több külföldi munkánál is alkalmazta a Számítástechnikai Főosztály, amikor idegen nyelven és az adott szabványok szerint készítették el a tervdokumentációk rajzi részét. Amikor az embargós lehetőségek már megengedték, bevezette az AUTOCAD, az ARC/INFO és a MICROSTATION alkalmazását.

    Az MTA támogatásával a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Úttanszék és az UVATERV már a számítástechnika hazai alkalmazása kezdetén (1964-ben) kutatócsoportot hozott létre, amelynek tagja volt. Itt a feladat az úttervezés gépesítésének vizsgálata és fokozatos bevezetése volt. A tervei alapján készített programrendszer oktatási célra egyszerűsített változatát akkor a BME- n is oktatták.

    Számos nemzetközi munkában is részt vett, mind KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) mind ENSZ vonalon. 1981-1991 között az ENSZ Transz-Európai Észak-Déli Autópálya (TEM) projektjében többször adott elő, magyarországi konferenciát is szervezett. Ez idő alatt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) több szakértői csoportjának munkájában is részt vett. Emellett 22 tervező vállalat közös számítástechnikai projektjét vezette, amelyet az OMFB mellett több minisztérium is támogatott.

    1991-ben egyik alapítóként létrehozta a HÉTPONT Kft.-t, melynek 1992-től ügyvezető igazgatójaként működött. Az információtechnológiai rendszerek (ITS) útügyi alkalmazása volt fő fejlesztési területe. 1995-ben megtervezték és fokozatosan felépítették az első számítástechnikai UTINFORM rendszert.
    2000-től a közlekedési infrastruktúrában a számítástechnika EU konform alkalmazásának előkészítésén dolgozott. 2004-től számos EU által támogatott projektben vett részt.

    1992-től 14 évig az Országos Térinformatikai Konferencia Szervezőbizottságának tagja volt. Szakmai társaságok, amelyekben tagként vett részt: Bolyai János Matematikai Társaság (BJMT), NJSZT, Magyar Út és Vasútügyi Társaság (MAUT), ITS Hungary Egyesület, Magyar Térinformatikai Társaság (HUNAGI). 2021-tól bekapcsolódott az Informatikatörténeti Fórum munkájába.

    Szakmai munkásságát az NJSZT 1991-ben Kalmár-díjjal, 2016-ben Életmű-díjjal ismerte el.

    És ami még fontos
    • Család: két gyermeke és négy unokája van. (2019-es közlés).

    Létrehozva: 2019.02.04. 21:28
    Utolsó módosítás: 2023.11.26. 14:04