Piarista Gimnázium

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma, a Piarista Gimnázium és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által közösen rendezett program a Piarista Gimnáziumról és kiemelkedő tanáráról, Kovács Mihályról emlékezett meg.

A rendezvény időpontja: 2011. október 27. csütörtök, 14:30 – 19:10,

helyszíne: Budapesti Piarista Gimnázium (Pesti Barnabás u.) Fizika tanterem.

A program:

Görbe László köszöntője, Szent Margit Gimnázium, igazgató
Kutor László köszöntője, NJSzT iTF, elnök
Képes Gábor köszöntője, MMKM, főosztályvezető
Oberfrank Ferenc köszöntője, Piarista Diákszövetség, elnök
Kormos Zoltán köszöntője,  Piarista Gimnázium, igazgatóhelyettes

Görbe László: Kovács Mihály, a piarista tanár és nevelő
Lohner Tivadar: Logikai gépek tervezése az 1960-as években
Vesztergombi György: A fizika szertártól a CERN-ig
Nádasi András: Analóg gépek tervezése az 1960-as években
Képes Gábor: Kovács Mihály hatása a személyi számítógép forradalmára
Woynarovich Ferenc: A MIKROMAT jelentősége
Hunyady László: A programozás útjain
Kovács Győző: Kovács Mihály, egy matematika-fizika tanár, aki nagyon korán eljutott a kibernetikától a számítástechnikáig

Meghívó

 


Létrehozva:2016.07.30. 17:06

Utolsó módosítás: 2021.03.20. 18:49