Számítástechnika a felsőoktatásban III.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma aktuális rendezvénye “A számítástechnika-oktatás kialakulása a hazai műszaki felsőoktatásban I“. A rendezvény Sántáné-Tóth Edit: “A számítástechnika felsőfokú oktatásának kezdetei Magyarországon” című tanulmányához kapcsolódik.

A történetek I. részét 2010. március 11-én, II. részét 2010. október 20.-án tartott rendezvényeken mutattuk be. A BME e tárgyú kezdeteiről külön alkalommal fogunk megemlékezni.

A rendezvény időpontja: 2011. április 14. csütörtök, 14 óra
Helyszíne: Óbudai Egyetem III. ker. Bécsi út 96/B.  F09-es tanterem.

A program:
Kutor László, az NJSzT  iTF elnökének, és Nádai László: az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar dékánjának köszöntői
Obádovics J. Gyula
A számítástechnika-oktatás kezdetei eszköz nélkül és eszközzel  (Csak akkor akarj új tárgyat bevezetni, ha az istenek is veled vannak)
Facskó Ferenc (Erdészeti és Faipari Egyetem, EFE2– NyME)
A Sárgakő Sopronban
Kovács Imre (Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola, GAMF – KEFO) Számítástechnika oktatás alfától gammáig (Szerszám- és fröccsöntő gépek között Kecskeméten)
Salánki József  (Gödöllői Agrártudományi Egyetem, GATE – SZIE)
Emlékek a számítástechnika-oktatás kezdeteiről a GATE-en
Raffai Mária (Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, KTMF – SZE)
Milyen céllal, milyen tartalommal és milyen eszközökön oktattuk a számítástechnikát?
Salánki József (Nehézipari Műszaki Egyetem, NME – ME):
Emlékek a számítástechnika-oktatás kezdeteiről a miskolci NME-en
Szendrői Etelka (Pollack Mihály Műszaki Főiskola, PMMF – PTE)
A számítástechnika oktatásának kezdetei és ezt támogató erőforrások a PMMF-en
Wilde Lászlóné (Veszprémi Vegyipari Egyetem, VVE – PE)
A vegyészmérnökök számítástechnikai képzésének kezdetei Veszprémben
Cserny László (Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola, YMÉMF – SZIE
Építőművészek és a számítástechnika: hőskor az ArchiCad előtt!
Sántáné-Tóth Edit
A korai számítástechnika-oktatás részvevőinek kapcsolatairól

A rendezvény meghívója