Adatközpontok – egykor és most

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fórum (NJSzT iTF) és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Adatközpont által rendezett program

A rendezvény időpontja: 2014. április 16. (szerda)

Helyszín: MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, 1121 Budapest, Konkoly Tege Miklós út 29-33.

Program:

Kutor László, az iTF elnökének köszöntője

Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatójának megnyitó beszéde

Sándory Mihály: Az analizátortól a számítógépig

Ivanyos Lajos: TPA számítógépekkel megoldott feladatok

Zimányi Magdolna: Adatutak

Giese Piroska: Az első modemes IP kapcsolat a CERN – KFKI RMKI között

Pető Gábor: A CERN@WIGNER projekt története   

Hernáth Szabolcs: A Wigner Adatközpont IT infrastruktúrája

Szabó Domokos: A Wigner Adatközpont infrastruktúrája
 

 

A rendezvény meghívója itt található.

Az Országos Számítógéptechnikai Vállalat (NOTO-OSZV) története

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma által rendezett program a 2013-ban alapításának 40. évfordulóját ünneplő NOTO-OSZV történetét mutatta be.

 

A rendezvény időpontja: 2014. február 12. (szerda)

Helyszín: Óbudai Egyetem (1034. Budapest, Bécsi út 96/b.) F09. terem

 

Program:

Kutor László, az iTF elnök köszöntője

Tick József, az Óbudai Egyetem Informatikai rektor-helyettes köszöntője

 

Tolnai János, Kutas János: A NOTO-OSZV alapítása, rövid története, tevékenysége

Nádori Kálmán: A cég kereskedelmi tevékenysége

Lovák István, Ila László: A hazai műszaki szakemberek képzése

Szentiványi Imre, Lénárt András: A referencia számítóközpont feladatai, tevékenysége

Vidor Tamás: Az OSAK szerepe a cég és az ügyfelek életében

 

Zoltán Attila: Komplex számítógépterem kialakítás

Lovas Péter: Nyugati eredetű gépek kiszolgálása

Szilágyi Attila, Molnár László: ESZR nagygépek telepítése, kiszolgálása

Kutas János: Alkatrész- és anyaggazdálkodás az ügyfelek szolgálatában

Balogh László, Angyal Zoltán: Megkésett visszajelzés – ahogy ügyfeleink láttak bennünket…

Tolnai János: Az OSZV, mint közösségépítő műhely, zárszó

 

 

A rendezvény meghívója itt található.

A MALÉV és a magyar polgári repülés informatikai története

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma által rendezett program MALÉV számítástechnikához kapcsolódó történetét mutatta be.

A rendezvény időpontja: 2013. december 13. (péntek)

Helyszín: Óbudai  Egyetem  (Budapest III., Bécsi  út  96/B) F09. terem

Program:

Kutor László, az ITF elnökének és Molnár András, az Óbudai  Egyetem  Neumann János  Informatikai  Kar  dékánjának köszöntője

Ballai János: A MALÉV informatikájának történeti áttekintése

Gonda Zsuzsanna: A repülési informatika sajátossága

Esterházy Béláné: Egy korszak elkezdődött: az utas helyfoglalási folyamatok automatizálása

Ballai János: Az első utaskezelési rendszer

Berényi-Gábor Ágota: Utasrendszerek és -tájékoztatás további fejlődése légitársasági és repülőtéri környezetben

Csányi  István: Légi áruszállítás automatizálása Magyarországon

Ballai  János: Repülőgépek műszaki karbantartási és anyaggazdálkodási rendszerei

Berényi Gábor  Ágota – Gonda Zsuzsanna: Légitársasági üzemirányítás rendszerei

Horváth  István: Informatika szerepe a légitársasági fejlődésben – egy vezető szemszögéből

Körmöczy  György: Egy MALÉV felhasználó emlékei az automatizálásról

Hozzászólások

Miklós Gyula Csaba írásbeli kiegészítése

 

A rendezvény meghívója itt található

A József Attila Tudományegyetem Kibernetikai Laboratórium (JATE KIBLAB)

a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma (NJSzT iTF), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány (ITMA) által rendezett a „Nagy Számítástechnikai Műhelyek” sorozatában az 50 éve történt alapításához kapcsolódó történeteit elevenítette fel.

A rendezvény időpontja: 2013. november 15. (péntek)

Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agora (Szeged, Kálvária sugárút 23.)                                                                        

Program:

Muszka Dániel: Kibernetikai Laboratórium alapítása

Hunya Péter: Emlékek a Kiblab történetéből

Kári Béla ea. (Csernay László, Csirik János, Máté Eörs): SEGAMS

Bari Ferenc ea. (Hantos Zoltán, Bari Ferenc): Orvos-biológiai kutatások

Galambos Gábor: JGYPK informatikai kutatások

Gyimóthy Tibor: Projekt alapú szoftverfejlesztés oktatása

Csendes Tibor: Kiblab 50 ,összefoglaló

KIBLAB 50 kronológiája

 

A rendezvény meghívója itt található.

Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG)

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma által rendezett program a Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) számítástechnikához kapcsolódó történetét mutatta be.

A rendezvény időpontja:    2013. október 30 szerda, 15:00 – 19:00
helyszíne: Óbudai Egyetem (Budapest III., Bécsi út 96/B) F09. terem

A program:

Kutor László, az ITF elnökének és Molnár András, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar dékánjának köszöntője . 

Vince István és Nagy Gábor köszöntői  . 
           Kecskés György: A BRG Kecskeméti Gyár története  . 

Frohner György:,A BRG rövid története, tevékenységi körei.    . 
Kupecz Sándor: Magnófejlesztés, mechanika és motorfejlesztés (LEGO motor), Adatmagnó.   . 
Vincze István: A BRG-beli számítástechnikai témák áttekintése.   Megemlékezés Jánosi Marcellről.   .  . 
Frohner György: A MOM-mal közös témák: FEX 3, Control Unit.   . 
Sári István, Herczeg Géza: SLK 4 adatgyüjtő rendszer. ABC 80 számítógép. . 
Vincze István: Az MCD-1 mikrofloppy fejlesztése és gyártása a BRG-ben.  . 
Gergely Sándor: A LEGO mikromotor minőségbiztosítása.  . 

Nagy Gábor: A BRG sokcsatornás hangrögzítő

 

A rendezvény meghívója itt található

 



 

 

Számítástechnikai alkalmazások az építőiparban 1960–1980

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma (NJSzT ITF) által rendezett, a hazai számítógép alkalmazások kezdeteivel foglalkozó előadására, amely a Számítástechnikai alkalmazások az építőiparban 1960–1980 témájával foglalkozik, és egyben tisztelegve Szabó Jánosakadémikus (1920–2012) emléke előtt.

Órásmesterség régen és ma

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma (NJSzT ITF) által rendezett “Akkor és most” sorozat részeként ezúttal a fejlett mérnöki tudományok és a számítástechnika kialakulásában meghatározó szerepet játszó órásmesterséget, az “Órásmesterség régen és ma” témakőrt jártuk körül.

Continue reading